A forint jelentős tegnapi és mai gyengülése a lengyel zloty mellett még azt a szlovák koronát is "megfertőzte", amelynél már hónapok óta ismert az euróhoz rögzített árfolyam és januárban az euró hivatalos fizetőeszközként váltja fel Szlovákiában a koronát.
Még júliusban 30,126-nál rögzítették a korona/euró árfolyamot, azóta az azonnali piacon a jegyzések jellemzően 30,20-30,30 körül "mozogtak". A széleskörű régiós és nemzetközi piaci aggodalmak hatása még a koronát is gyengíteni tudta, ami már valóban a pánik egyik leginkább szembeötlő jele. A jegyzések ma mintegy fél százalékkal 30,60 fölé emelkedtek.
PortfolioA Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa hétfőn jóváhagyta a Pakisztán megsegítését célzó új hitelprogramot. Az IMF 7,6 milliárd dollár kölcsönt nyújt Pakisztánnak, ebből mintegy 3,1 milliárd dollár azonnal lehívható. Ezt követően negyedévente veheti fel Iszlámábád a kölcsön további részleteit, miután a valutaalap ellenőrizte, hogy teljesíteni tudta-e a hitelnyújtásért vállalt feltételeket.
A hitelkamat 3,51 és 4,51 százalék között mozog. A 23 hónapra szóló készenléti hitelt Pakisztán arra fordíthatja, hogy helyreállítsa fizetési egyensúlyát. Hivatalosan két célt nevezett meg az IMF: Pakisztán makroökonómiai stabilitásának helyreállítása és a társadalmi stabilitás támogatása, a legrászorultabbak megsegítésének révén.
Pakisztánnak azonnali hatállyal szüksége van négymilliárd dollár hitelre, hogy kifizesse importszámláit és időben rendezze adósságait. Az ország a hónap elején 200 millió dollár hitelt kapott az Iszlám Fejlesztési Banktól, míg Kína - várhatóan rövid időn belül - 500 millió dolláros kölcsönt nyújt neki. (MTI)