Jelentősen, de az elemzői várakozásoknál kisebb mértékben csökkentek decemberben a nagy amerikai autógyártók eladásai az Egyesült Államokban. Ennek köszönhetően a Ford árfolyama 4,9, a General Motorsé pedig 1,6 százalékkal emelkedett a New York-i értéktőzsdén. Az amerikai piacon tavaly decemberben 36, az év egészében pedig 18 százalékkal estek vissza az újautó-eladások 2007 azonos időszakához viszonyítva. Tavaly 13,2 millió új autót adtak el, ami a legalacsonyabb szintnek felel meg 1992 óta.
Decemberben 53 százalékkal, a 2008-as év egészét tekintve 30 százalékkal 1,45 millióra esett vissza az eladott Chryslerek száma. A legnagyobb autógyártó, a General Motors (GM) közel 222 ezer új autó értékesítéséről számolt be. Ez 31 százalékos visszaesést jelent a 2007. decemberi adathoz képest, de így is sokkal kedvezőbb az elemzők által várt 39,3 százaléknál. A Ford 32,4 százalékkal kevesebb új autót adott el tavaly decemberben, az év egészében pedig 20,7 százalékos csökkenést regisztrált.
Az amerikai autópiacon jelentős részesedéssel bíró japán cégek számára is kemény volt a december: a Toyota 37, a Honda 35, a Nissan pedig 31 százalékkal kevesebb autót adott el éves összehasonlításban. Decemberben 141 949, az év egészében pedig 2,22 millió (-16 százalék) autót adott el a piacvezető Toyota. (MTI)
Újabb mentőövet dobott az amerikai kormány a pénzügyi gondokkal küszködő Citigroupnak. Hétfő reggeli bejelentés szerint az amerikai állam 20 milliárd dollár értékben részesedést vásárol a bankban. Ezen felül 306 milliárd dollár értékben garanciát vállal a Citigroup kinnlevőségeire. A döntést a pénzügyminisztérium, a jegybank (Fed) és a szövetségi bankfelügyelet (FDIC) együttesen jelentette be. Egyidejűleg jelezték, hogy mindent megtesznek az amerikai bankrendszer megerősítése céljából. A pénzügyminisztérium a 20 milliárd dollárt a kongresszus által néhány hete elfogadott és George Bush elnök által aláírt 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőöv összegéből használja fel.
Október végén az amerikai állam elsőbbségi részvénycsomagot vásárolt az ország kilenc vezető bankjában 125 milliárd dollár értékben. Akkor a Citigroup 25 milliárd dolláros tőkeinjekciót kapott, hasonlóan, mint a JPMorgan és a Wells Fargo. A Bank of America 15 milliárd, a Goldman Sachs, a Merrill Lynch és Morgan Stanley 10-10 milliárd dollárt kapott. (MTI)A felzárkózó piacok némi fellendülése, ha lesz is, kifulladhat a héten, mert a befektetők továbbra is óvatosak a nagyobb kockázatokkal szemben. Ez nyomni fogja a részvényeket és a magas hozamú kötvényeket, magával húzva a valutákat, habár a tőkekiáramlás üteme csökken, írta a vasárnapi előrejelzésében a Reuters hírügynökség. Pénteken a Morgan Stanley kezelte MSCI felzárkózó piaci részvénymutató 467 pontra csökkent, ez csak 22 ponttal magasabb a négyévi mélypontnál. Közben a Wall Street 11 éves mélypontra esett.
A most kezdődő héten a befektetők rövid távú jó híreket remélnek az Egyesült Államokból, esetleg egy autóipari mentőterv formájában, és számítanak a pénzügyi részvények fedezet nélküli tőzsdei eladásának újabb betiltására, ami talán stabilizálhatja az amerikai piacokat, és részleges javuláshoz segítheti a felzárkózó piacokat is.
A héten kamatértekezletet tart a mexikói, a szlovák, a lengyel, a magyar, a szerb, az izraeli és a malajziai központi bank, és közülük legalább néhányan hajlamosak enyhítésbe kezdeni a következő három hónap során. Erre mindenekelőtt Mexikóban és Lengyelországban van esély. (MTI)