Támogatják az Európai Unió tagállamai a nemzetközi pénzügyi rendszer mélyreható reformját, amelynek kezdeményezését most jelentették be a Nyolcak csoportjához tartozó fejlett országok, jelentette be Nicolas Sarkozy, az EU soros elnökségét betöltő Franciaország államfője. Az EU vezetői emellett z euróövezetet alkotó országok állam- és kormányfői által kidolgozott válságmenedzselő program következetes végrehajtását ígérték.
Hírügynökségi számítások szerint a már bejelentett vagy tervezett nemzeti banktámogató programok összesített értéke az unióban elérheti az 1700 milliárd eurót. Az állam- és kormányfők egy véleményen voltak abban is, hogy meg kell erősíteni a bizalmat a betétesekben és a makroszintű kérdésekben és a bankok közötti hitelezés vonatkozásában is. (MTI)
Keresztülvihetőnek tartotta a további kamatcsökkentést Ben Bernanke Fed elnök hétfőn texasi üzletemberek előtt mondott beszédében. Közben figyelmeztetett: behatároltak a kamatcsökkentésnek az élénkítő hatásai és az amerikai gazdaság még jövőre is gyengélkedni fog.
A Fed irányadó kamata jelenleg 1 százalék, ilyen alacsony kamatszintre az elmúlt fél évszázadban csak egyszer volt példa. Az elemzők arra számítanak, hogy a Fed következő, december 15-16-án tartandó kamatdöntő ülésén ismét a kamat csökkentéséről fognak határozni.
Bernanke határozott intézkedéseket sürgetett az amerikai gazdaság védelmére. Közölte, hogy miután a kamatok a zéró szinthez közelítenek, a Fed a maga részéről értékpapírok vásárlásával, illetve a piacok háttértámogatásával igyekszik hozzájárulni a pénzügyi stabilitás megteremtéséhez.
(MTI)