Az MSZP a kialakult pénzügyi, gazdasági helyzetre tekintettel befejezi az eredménykampányát, jelentette be Nyakó István. A szocialisták szóvivője szerint pártjának "van annyi stílusérzéke, hogy amikor az országot ilyen pénzügyi kihívás éri, akkor nem pártkampányt folytat és nem is saját kampányával van elfoglalva, hanem az ország előtt álló feladatok megoldásával". Nyakó szeptember 28-án jelentette be, hogy országos kampányba kezd az MSZP az elmúlt két év gazdasági eredményeinek megismertetéséért. A sajtóinformációk szerint a néhány tíz millió forintos kampányt egyébként is október közepéig tervezte az MSZP szórólapokon, óriásplakáton, valamint az írott sajtóban megjelenő a hirdetéseken. (MTI)
A jen hétfőn is erős maradt, nem sokat törődve azzal, hogy a Hetek (G7) pénzügyminiszterei közös nyilatkozatban "aggódtak" a jen kiszámíthatatlan mozgása miatt - de csupán azzal "fenyegették" a spekulánsokat, hogy továbbra is figyelni fogják a helyzetet. (MTI)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap telefonon beszélt Nicolas Sarkozy francia elnökkel és Gordon Brown brit miniszterelnökkel - jelezte a kormányszóvivő. Daróczi Dávid elmondta: a francia elnök, aki egyben az Európai Unió soros elnöke, vasárnap azért hívta fel a magyar miniszterelnököt, hogy megtudakolja, Magyarországon milyen intézkedések születtek a nemzetközi pénzpiaci válság hatásainak kezelésére, illetve egyeztettek arról is, hogy az unió milyen lépéseket tesz.
Gordon Brownnal a két nappal ezelőtti beszélgetést folytatták ugyanebben a témában.
Az Egyesült Államokban a mostanihoz képest kevesebb kiskereskedelmi vállalat élheti meg az újévet. A válságban lévő pénzpiacok, a romló fogyasztói bizalom és az óvatos hitelezési gyakorlat együttes hatására egyes üzletek a túlélést célzó átalakítás helyett a roló lehúzása mellett dönthetnek - állítja a Davidowitz & Associates kiskereskedelmi konzulens és befektetői banki cég.
Az érintett vállalatok egyes boltjaik bezárását a készpénzhez jutás eszközének tekinthetik - állítja a társaság. Az évnek ezen időszakában a legtöbb kiskereskedelmi vállalat már felkészült az ünnepi forgalomra, régen feladta megrendeléseit, készleteket halmozott fel úgy, hogy elvben a nehezedő hitelfeltételek közepette is ki tudjon tartani a szezon utáni időszakig. A gond az - állítja a Customer Growth fogyasztói kutatásokkal foglalkozó cég -, hogy a készletfelhalmozás révén alacsony szintre süllyedt a cégek készpénzállománya, ami gondot okozhat a válság idején, ha a fogyasztók kevesebbet költenek. A hitelezők is jobbnak tarthatják, ha egyelőre tartózkodnak kölcsönök nyújtásától.
(MTI)Délkelet-Ázsia egyik legszegényebb országa, Kambodzsa jelentősen függ a civilszervezetektől, mivel gyakorlatilag ezek képezik az ország szociális hálóját. A nemzetközi pénzügyi válság azonban komolyan veszélyezteti ezeknek a segélyszervezeteknek a működését. nyagi forrásaik részben magánadományokból, részben különböző kormányok által folyósított összegekből származnak. Azonban a nemzetközi pénzügyi válság a források elapadásához vezethet. "2009-ben mintegy negyedmillió dollárra lesz szükségünk ahhoz, hogy a legfontosabb projektjeinket folytathassuk" - mondja Ou Virak, a Kambodzsai Emberi Jogok Központjának elnöke. "Ha az adakozó országok gazdasági nehézségekkel küzdenek, többször is meggondolják, fenntartsák-e az anyagi támogatást. Emiatt a jövő évi tevékenységünk kérdésessé válhat."
Az oroszok rettenetes faviccekkel reagáltak a pénzügyi válságra, íme.
Egy bankár felhív egy másikat. Szevasz, hogy vagy? Kösz, jól. Bocsánat, téves.
Két bankár találkozik. Azt mondja az egyik: Teljesen kiborít ez a válság. Te hogy aludtál? Mire a másik: Mint egy csecsemő. Egész éjjel sírtam és kétszer összecsináltam magam.
Napi hír 2018-ban: A gazdasági élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba. A tőzsdéken délelőtt érezhetően emelkedett egy köbméter só árfolyama.
Az illetékes minisztérium cáfolta, hogy a halálos ítéletet évi 25 százalékos kamattal járó jelzálogra változtatják.
A pénzügyminiszter kijelentette, hogy az egyszerű állampolgároknak nincs miért félni a válságtól. Félni korábban kellett volna, most már késő.
Egy ügyfél tanácsot kér a bankban. Kisvállalkozást szeretnék indítani, mit kell tennem? Vegyen egy nagyvállalkozást, és várjon egy kicsit.
A hitelválság mélyül. Nemrég kölcsönadtam az öcsémnek egy százast pár hétre, és most kiderült, hogy én vagyok az ország negyedik legnagyobb hitelezője. (MTI)
Peer Steinbrück német pénzügyminiszter szerint a pénzügyi összeomlás veszélye - a kormány mentőcsomagja ellenére - Németországban még távolról sem múlt el. Mint mondta, az 500 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomag 2009 végéig szól. "Addig pedig biztosan szükségünk lesz rá". A miniszter megerősítette, hogy a kormány nem adta fel a kiegyensúlyozott, új adósságok nélküli államháztartás 2011-ig történő megteremtésének célkitűzését. Elismerte ugyanakkor, hogy ez a célkitűzés a válság következményei miatt aligha tartható.
Ugyancsak borúlátóan nyilatkozott a pénzügyi válság következményeiről egy másik tekintélyes német politikus. Günter Verheugen annak a nézetnek adott hangot, hogy egész Európát 0 százalékos növekedés fenyegeti. Az Európai Bizottság ipari biztosa szerint a 2009-es esztendő rendkívül kockázatos év lesz. Nemcsak Németországban, de egész Európában recesszió fenyeget. (MTI)