Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az Autóipari Versenyképességi Munkacsoport ülése utáni sajtótájékoztatón azt mondta az autóipari szakemberek felvetésére, miszerint a kormány azzal is ösztönözhetné a késztermékek vásárlását, hogy eltörli a regisztrációs adót, a miniszter kijelentette: megvizsgálják ezt a lehetőséget, de ez mindenképpen csak úgy képzelhető el, hogy ha az adókiesést más forrásból kompenzálni lehet.
A szerda délutáni munkacsoport tagjai üdvözölték azt a pályázati lehetőséget, amelynek eredményeként a csökkentett munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottak bérének és járulékainak egy részét megtéríti az állam. Erre jelenleg 16 milliárd forint áll rendelkezésre nemzeti forrásból, és további 50 milliárd csoportosítható át az uniós forrásokból, amennyiben arra áldását adja Brüsszel is, mondta a miniszter. (MTI)
A Magyar Vöröskereszt szinte valamennyi szponzora elállt az adományozástól, mondta el a szerdai Népszabadságnak Selymes Erik, aki éppen előző nap kapta kézhez a nyári véradási akciók szponzorának levelét, amelyben lemondta jövő évi támogatását. A megszorítások miatt nem jut jótékonykodásra, mondta a szervezet főigazgatója a lapnak, hozzátéve: fennállása óta ennyire kritikus helyzetben még nem volt a Magyar Vöröskereszt.
"A magánszemélyek, bármennyire is nagylelkűek, nem pótolhatják a cégadományokat. Nonprofit szervezet vagyunk, de könnyen becsődölhetünk. A költségvetési támogatásunk az ideihez képest tíz százalékkal csökken, csak 230 millió forint lesz jövőre" - sorolta a gondokat a vezető, aki azonnali vészforgatókönyvet dolgoz ki. Új forrásokat keres, s azt mondja: koldulás helyett ötletekkel és aktivitással próbálják meg a túlélést. Elsősorban a TOP 200 cégei között keresnek új "jelölteket". A főigazgató szerint azonban nem koldulni, hanem aktívan részt venni kell a "mentésben" - olvasható a cikkben. (MTI)
Az ázsiai piacok enyhe emelkedése után Európában is pluszban indítottak a tőzsdék, azaz a hangulat viszonylag pozitív. A dollár gyengülése, illetve a várható térségi kamatcsökkentések ugyanakkor a feltörekvő európai devizákat leértékelődési nyomás alatt tartja. Ennek kapcsán reggel több napi közdelem után az euro a bűvös 4,00-es szint fölé erősödött a lengyel zlotyval szemben, ami szintén nem jó hír a régiós devizáknak. A zloty két és fél éves mélypontja a forintot egyhavi mélypontra lökte.
268,50 körül kezd stabilizálódni a forint az euróval szemben a bankközi piacon, miközben a zloty 4,03 körül mozog a közös európai fizetőeszközzel szemben. A régióban a forint 0,7 százalékos, és a zloty másfél százalékos mai esése mellett a cseh korona 0,3 százalékos, a dél-afrikai rand és a török líra 0,7-0,7 százalékos gyengülése párosul.