Az angol érdekeltségű Berwin Ruhagyár Zrt. nyíregyházi üzeme az első Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyár, amely a pénzügyi-gazdasági világválság következtében szűnik meg, írja a Kelet-Magyarország szombati száma. A mintegy négyszáz dolgozó az utolsó öltönyöket csütörtökön varrta meg, és pénteken közös ebéddel búcsúztak egymástól.
"Az üzem megmentésére tett kísérletek nem jártak eredménnyel, eddig a volt dolgozók közül mindössze tízen találtak új munkahelyet a térségben" - mondta el Turgyánné Tóth Magdolna, a megszűnt gyár igazgatója. A híres nyíregyházi gyár a privatizáció során került angol tulajdonba, és nyugat-európai megrendelőknek gyártott női és férfi ruházati termékeket.
Vicces nyelvbotlásával vívott ki örjöngő tetszésnyilvánítást az ellenzéki padsorokból Gordon Brown a brit parlament keddi űlésén a miniszterelnöki kérdések órájában. Brown a gazdasági mentőcsomagokat magyarázta bekönyökölve, amikor arra a váratlan kijelentésre ragadtatta magát, hogy megmentette a világot. A konzervatív padsorokból felhangzó harsány nevetést csak nagy nehezen tudta elcsitítani a házelnök, hogy aztán Brown javíthasson. Valójában azt akarta mondani, hogy a bankokat mentette meg.