A gazdasági visszaesés és az olaj árának csökkenése miatt 2006 októbere óta a legalacsonyabb szintre mérséklődött az infláció az euróövezet országaiban. Decemberben 1,6 százalék volt a drágulás üteme, ami jelentős esés a novemberi 2,1 százalék után. Az Európai Unió egészében 2,2 százalékkal emelkedtek az árak decemberben éves szinten, novemberben még 2,8 százalék volt a tizenkét havi drágulás.
Az infláció Luxemburgban (0,7 százalék,Portugáliában (0,8 százalék) és Németországban(1,1 százalék) volt a legalacsonyabb. A legnagyobb drágulást a balti államokban jegyezték fel: Lettországban (10,4 százalék), Litvániában(8,5 százalék) és Észtországban(7,5 százalék. Magyarországon decemberben 3,4 százalékkal, novemberben 4,1 százalékkal nőttek az árak az egy évvel korábbihoz képest. (MTI)
A Magyar Vöröskereszt szinte valamennyi szponzora elállt az adományozástól, mondta el a szerdai Népszabadságnak Selymes Erik, aki éppen előző nap kapta kézhez a nyári véradási akciók szponzorának levelét, amelyben lemondta jövő évi támogatását. A megszorítások miatt nem jut jótékonykodásra, mondta a szervezet főigazgatója a lapnak, hozzátéve: fennállása óta ennyire kritikus helyzetben még nem volt a Magyar Vöröskereszt.
"A magánszemélyek, bármennyire is nagylelkűek, nem pótolhatják a cégadományokat. Nonprofit szervezet vagyunk, de könnyen becsődölhetünk. A költségvetési támogatásunk az ideihez képest tíz százalékkal csökken, csak 230 millió forint lesz jövőre" - sorolta a gondokat a vezető, aki azonnali vészforgatókönyvet dolgoz ki. Új forrásokat keres, s azt mondja: koldulás helyett ötletekkel és aktivitással próbálják meg a túlélést. Elsősorban a TOP 200 cégei között keresnek új "jelölteket". A főigazgató szerint azonban nem koldulni, hanem aktívan részt venni kell a "mentésben" - olvasható a cikkben. (MTI)
Az ázsiai piacok enyhe emelkedése után Európában is pluszban indítottak a tőzsdék, azaz a hangulat viszonylag pozitív. A dollár gyengülése, illetve a várható térségi kamatcsökkentések ugyanakkor a feltörekvő európai devizákat leértékelődési nyomás alatt tartja. Ennek kapcsán reggel több napi közdelem után az euro a bűvös 4,00-es szint fölé erősödött a lengyel zlotyval szemben, ami szintén nem jó hír a régiós devizáknak. A zloty két és fél éves mélypontja a forintot egyhavi mélypontra lökte.
268,50 körül kezd stabilizálódni a forint az euróval szemben a bankközi piacon, miközben a zloty 4,03 körül mozog a közös európai fizetőeszközzel szemben. A régióban a forint 0,7 százalékos, és a zloty másfél százalékos mai esése mellett a cseh korona 0,3 százalékos, a dél-afrikai rand és a török líra 0,7-0,7 százalékos gyengülése párosul.