Az eddig foglalkoztatott 149 főből 99 elbocsátását jelentette be a bútorgyártással foglalkozó Sellaton rt. az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ debreceni kirendeltségén - írta pénteken a Hajdú-bihari Napló. A lapnak Jáczku Tamás, a munkaügyi kirendeltség vezetője elmondta, hogy december 20. és január 7. között ez volt az egyetlen csoportos létszámleépítési bejelentés a hajdú-bihari megyeszékhelyen.
A régió három megyéjében - Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg - az említett időszakban összesen 32 munkáltató jelezte mintegy 2800 dolgozó elbocsátását. A legrosszabb a helyzet Szabolcsban, hiszen a legtöbb regisztrált munkanélkülit számon tartó megyében 11 cég 1202 fő csoportos leépítését jelezte előre. (MTI)
Vicces nyelvbotlásával vívott ki örjöngő tetszésnyilvánítást az ellenzéki padsorokból Gordon Brown a brit parlament keddi űlésén a miniszterelnöki kérdések órájában. Brown a gazdasági mentőcsomagokat magyarázta bekönyökölve, amikor arra a váratlan kijelentésre ragadtatta magát, hogy megmentette a világot. A konzervatív padsorokból felhangzó harsány nevetést csak nagy nehezen tudta elcsitítani a házelnök, hogy aztán Brown javíthasson. Valójában azt akarta mondani, hogy a bankokat mentette meg.