A Rockwool Hungária Kft. december 19-én bezárja a Veszprém megyei Gógánfa községben tíz év óta működtetett szigetelőanyag-gyárát, így 116 dolgozónak felmondtak, írta szombati számában Veszprém megye napilapja, a Napló.
A lap tudósítása szerint a Rockwool a közeli Tapolcán is üzemeltet egy gyárat, amelyet az elmúlt években több mint 10 millió eurós ráfordítással modernizált, és bővítette a kapacitását is, így az elavult technológiájú gógánfai üzem szükségtelenné vált.
Utal az újság arra is, hogy a cég nemrég avatott egy új gyárat Horvátországban.
Gógánfáról 40 dolgozót átirányítanak a tapolcai üzembe, de 116 embert elbocsátanak. A cikk szerint nem kizárólagosan a gazdasági válság az oka a gyárbezárásnak, de "katalizátor szerepe" mindenképpen volt. (MTI)
A Magyarországi Volksbank Zrt. folytatja devizahitelezését. Az új hitelek értékesítésénél ezentúl az euró és a forinthitelezésre koncentrál. Az ügyfelek érdekében további intézkedésig felfüggesztette a svájci frank és dollár alapú új hitelek folyósítását. Ez nem érinti a svájci frank illetve dollár alapú, meglévő hitelszerződéseket és a már befogadott és folyósítás előtt lévő hitelkérelmeket.
Az intézkedést kizárólag a nemzetközi pénzpiacokon tapasztalható nagyon erős kamat- és árfolyamváltozások indokolják. Ez különösen a svájci frankot érinti, mivel a svájci frankban a kamat különbség az euróhoz képest korábban elég nagy volt ahhoz, hogy az árfolyamkockázatot kompenzálja. A kamatkülönbség ugyanakkor az elmúlt időkben olyan nagymértékben csökkent, és a volatilitás olyanképpen megnőtt, hogy az ügyfeleknek nem tanácsolják a svájci frank alapú hitelek felvételét.