Négy dollárt meghaladó mértékben, több mint tíz százalékkal nőtt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban csütörtökön. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent januári lejárata 4,99 dollár emelkedéssel 47,39 dolláron fejezte be a napot.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta januári jegyzése 4,46 dollárral 47,98 dollárra nőtt.
A szakérők azt mondták, hogy a piacra elsősorban a Nemzetközi Energiaügynökségnek (IEA) az a várakozása hatott, hogy jövőre ismét élénkül a globális olajkereslet.
< p> Árnövelő tényező volt a szaúdi olajügyi miniszternek az a bejelentése is, miszerint az OPEC vezető exportálója a múlt hónapban napi 8,49 millió hordó kőolajat termelt. Ez kevesebb volt a szakértői várakozásoknál, és megfelelt Szaúd-Arábia termelési kvótájának.Erősítette még az árat a dollár gyengülése, továbbá az a várakozás, hogy december 17-i ülésén az OPEC jelentősen csökkenti a termelési kvótáját, illetve, hogy a termelés visszafogásához csatlakozik a szervezeten kívüli Oroszország is. (MTI)
A Magyar Vöröskereszt szinte valamennyi szponzora elállt az adományozástól, mondta el a szerdai Népszabadságnak Selymes Erik, aki éppen előző nap kapta kézhez a nyári véradási akciók szponzorának levelét, amelyben lemondta jövő évi támogatását. A megszorítások miatt nem jut jótékonykodásra, mondta a szervezet főigazgatója a lapnak, hozzátéve: fennállása óta ennyire kritikus helyzetben még nem volt a Magyar Vöröskereszt.
"A magánszemélyek, bármennyire is nagylelkűek, nem pótolhatják a cégadományokat. Nonprofit szervezet vagyunk, de könnyen becsődölhetünk. A költségvetési támogatásunk az ideihez képest tíz százalékkal csökken, csak 230 millió forint lesz jövőre" - sorolta a gondokat a vezető, aki azonnali vészforgatókönyvet dolgoz ki. Új forrásokat keres, s azt mondja: koldulás helyett ötletekkel és aktivitással próbálják meg a túlélést. Elsősorban a TOP 200 cégei között keresnek új "jelölteket". A főigazgató szerint azonban nem koldulni, hanem aktívan részt venni kell a "mentésben" - olvasható a cikkben. (MTI)
Az ázsiai piacok enyhe emelkedése után Európában is pluszban indítottak a tőzsdék, azaz a hangulat viszonylag pozitív. A dollár gyengülése, illetve a várható térségi kamatcsökkentések ugyanakkor a feltörekvő európai devizákat leértékelődési nyomás alatt tartja. Ennek kapcsán reggel több napi közdelem után az euro a bűvös 4,00-es szint fölé erősödött a lengyel zlotyval szemben, ami szintén nem jó hír a régiós devizáknak. A zloty két és fél éves mélypontja a forintot egyhavi mélypontra lökte.
268,50 körül kezd stabilizálódni a forint az euróval szemben a bankközi piacon, miközben a zloty 4,03 körül mozog a közös európai fizetőeszközzel szemben. A régióban a forint 0,7 százalékos, és a zloty másfél százalékos mai esése mellett a cseh korona 0,3 százalékos, a dél-afrikai rand és a török líra 0,7-0,7 százalékos gyengülése párosul.