Négy dollárt meghaladó mértékben, több mint tíz százalékkal nőtt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban csütörtökön. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent januári lejárata 4,99 dollár emelkedéssel 47,39 dolláron fejezte be a napot.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta januári jegyzése 4,46 dollárral 47,98 dollárra nőtt.
A szakérők azt mondták, hogy a piacra elsősorban a Nemzetközi Energiaügynökségnek (IEA) az a várakozása hatott, hogy jövőre ismét élénkül a globális olajkereslet.
< p> Árnövelő tényező volt a szaúdi olajügyi miniszternek az a bejelentése is, miszerint az OPEC vezető exportálója a múlt hónapban napi 8,49 millió hordó kőolajat termelt. Ez kevesebb volt a szakértői várakozásoknál, és megfelelt Szaúd-Arábia termelési kvótájának.Erősítette még az árat a dollár gyengülése, továbbá az a várakozás, hogy december 17-i ülésén az OPEC jelentősen csökkenti a termelési kvótáját, illetve, hogy a termelés visszafogásához csatlakozik a szervezeten kívüli Oroszország is. (MTI)
Októberben 0,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben szeptemberhez képest, jelentették az EU statisztikai hivatalában. Az elemzők csak 0,4 százalékos visszaesésre számítottak. A pénzügyi válság első, ijesztő hónapjában, októberben a kiskereskedelmi forgalom 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól is. A visszaesés jóval a válság legújabb hullámverései előtt kezdődött, és az előző hónapokban mértek az októberinél nagyobb csökkenést is éves egybevetésben. Utoljára májusban volt nagyobb a forgalom az egy évvel azelőttinél, de csak 0,3 százalékkal.
A lakosság októberben sem szenvedett hitelhiányban. A háztartások hitelállományának növekedése lassult az euróövezetben, éves összehasonlításban 3,3 százalékra a szeptemberi 3,8 százalékról, az Európai Központi Bank korábban megjelent adatai szerint. A hitelnövekedés azonban elemzők szerint nem azért lassult, mintha a bankok hirtelen sokkal szűkmarkúbbá váltak volna az ügyfelek iránt, hanem a válsághírektől, az ítéletnapi jóslatoktól, a fenyegető reálbércsökkenéstől és munkanélküliségtől megrettent ügyfelek lettek óvatosabbak, mind a hitelfelvételben, mind a bolti költekezésben. (MTI)
Szerda reggel a nyugat-európai részvénypiacok tovább estek, maguk mögött hagyva a keddi, átmenetinek bizonyult javulást. Nyomja a hangulatot, hogy a rövidesen megjelenő szolgáltatói beszerzőmenedzser-mutatók várhatóan minden korábbinál rosszabbak lesznek. Az olajtársaságok tovább olcsóbbodnak, annak ellenére, hogy a kőolaj csekély kiigazításban drágul. A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1 százalékos veszteséggel kezdett, az első óra vége felé szintén 1 százalékos veszteséggel 817,09 pontnál tartott, 45,77 százalékkal elmaradva az év végi értékétől.
Szerdán a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,16 százalékos nyereséggel kezdett, de egy óra múlva 1,43 százalékos veszteségnél tartott. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 0,71 százalékos veszteséggel indult, egy óra múlva 2,32 százalékos veszteségben volt. Párizsban a CAC-40 0,28 százalékos veszteséggel nyitott, egy óra múlva 2,25 százalékos veszteségnél járt.