Két hete legnagyobb egynapi emelkedéssel zárt a kőolaj ára New Yorkban, de Londonban is jelentősen drágult szerdán. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára 1,40 dollárral 45,02 dollárra emelkedett Londonban márciusra. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 2,71 dollárral 43,55 dollárra drágult a New York-i árupiacon (NYMEX) a szerdától legközelebbivé vált márciusi lejáratra.
Az OPEC több illetékese jelezte, hogy gőzerővel folyik a szervezet termelésének a visszafogása a decemberi döntésnek megfelelően. Ennek ezúttal nagyobb hatása volt, mint annak, hogy egyre több adat támasztja alá az olajkereslet csökkenését a globális gazdaságnövekedés lassulása miatt. (MTI)
Keresztülvihetőnek tartotta a további kamatcsökkentést Ben Bernanke Fed elnök hétfőn texasi üzletemberek előtt mondott beszédében. Közben figyelmeztetett: behatároltak a kamatcsökkentésnek az élénkítő hatásai és az amerikai gazdaság még jövőre is gyengélkedni fog.
A Fed irányadó kamata jelenleg 1 százalék, ilyen alacsony kamatszintre az elmúlt fél évszázadban csak egyszer volt példa. Az elemzők arra számítanak, hogy a Fed következő, december 15-16-án tartandó kamatdöntő ülésén ismét a kamat csökkentéséről fognak határozni.
Bernanke határozott intézkedéseket sürgetett az amerikai gazdaság védelmére. Közölte, hogy miután a kamatok a zéró szinthez közelítenek, a Fed a maga részéről értékpapírok vásárlásával, illetve a piacok háttértámogatásával igyekszik hozzájárulni a pénzügyi stabilitás megteremtéséhez.
(MTI)