Szerdán a New York-i részvénypiacok inkább lefelé indultak, az első percekben a tőzsde DJIA mutatója 15 majd 25 pontnyit (0,25 százalék) süllyedt, a Nasdaq piac fő indexe viszont öt perc kereskedés után sem változott keddi záró értékéhez képest. A DJIA kedden 8077 ponton, 1,76 százalékos emelkedéssel zárhatott és a Nasdaq composite technológiai index is erőre kapott a nap végére: 1516 ponton 1,46 százalékos emelkedéssel zárt. Szerdán az amerikai nyitás idején a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek mutattak fellendülést: a párizsi CAC-40 index 1,8 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,55 százalékos, míg a londoni FTSE-100 index 1,2 százalékos emelkedésben volt. Emelkedőben voltak a szabadpiaci olajár jegyzései is, a drágulás elérte az 1 dollárt az amerikai könnyűolaj esetében, amelynek ára ezzel hordónként 41,78 dollárnál tartott márciusi határidőre. Az euró az amerikai tőzsdenyitáskor szerdán 1,2874 dolláron állt. (MTI)