A szakértők azt mondták, napközben a vártnál is rosszabb novemberi amerikai foglalkoztatási adat miatt gyengültek a részvényárak. Késő este, közel egy órával a kereskedés leállítása előtt azonban megfordult a trend. Ennek oka a kőolaj árának a régóta tartó esése, pénteki két dollárt meghaladó gyengülése. Az olcsóbb kőolaj ugyanis lehetővé teszi, hogy az emberek többet költsenek más termékekre. Pénteken zárásra különösen a kiskereskedelmi cégek, a bankok és a technológiai vállalatok árfolyama nőtt.
Pénteken közölt adat szerint az Egyesült Államokban a munkáltatók összesen 533 ezer munkahelyet számoltak fel novemberben a mezőgazdaságon kívüli ágazatokban, a legtöbbet 1974 óta, újabb jeleként annak, hogy a gazdaság egyre mélyebbre süllyed a válságban. A leépítés számos ágazatra terjedt ki, a gyáraktól kezdve a pénzügyi intézményeken át a szórakoztatót iparágig. Azon kevés helyek egyike, ahol nőtt a foglalkoztatás a kormányzati adminisztráció, az oktatás és az egészségügy volt.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta januári jegyzése 2,86 dollárral 40,81 dollárra süllyedt. Tőzsdezáráskor a bankközi devizapiacon az euró 1,2717 dollárra gyengült a csütörtök késő esti 1,2779 dollárról. A dollár 93,10 jenre erősödött az előző napi 92,28 jenről. Az euró 265,95 forintot ért az egy nappal korábbi 261,50 forint után (+1,70 százalék). A dollár 208,82 forinton volt a csütörtöki 203,81 forintot követően (+2,46 százalék). New Yorkban az arany ára unciánként a legközelebbi, decemberi határidőre 13,30 dollárral 750,50 dollárra csökkent. (MTI)
A piacoknak az embereket kell szolgálniuk - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár szombaton a franciaországi Colombey-les-deux-Églises-ben, ahol Nicolas Sarkozy francia elnökkel közösen megnyitotta Charles de Gaulle egykori francia elnök emlékhelyét. A német kormányfő szerint jelenleg a piacok "kilengésének" vagyunk tanúi. Hangsúlyozta, hogy bele kell kényszeríteni a piacokat egy szociális rendbe. Ezt csak akkor lehet megtenni, ha Németország és Franciaország szorosan együttműködik, és latba veti súlyát Európáért.
Sarkozy is hangsúlyozta a francia-német barátság szükségességét. "Soha nem tapasztalt válság rázza meg a világot, és sújtja Európát is. Európa csak akkor tudja megőrizni egységét és tud cselekvőképes maradni, ha Franciaország és Németország együttműködik... Működjünk együtt úgy, ahogyan Adenauer kancellár és De Gaulle tábornok tette, népeink és Európa javára" - mondta.
A G7-csoport pénzügyi vezetői pénteken Washingtonban összehangolt választ ígértek a nemzetközi hitelválságra. A világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7-ek pénzügyi vezetői egyetértettek, hogy egyeztetett reagálásra van szükség. Arról a brit javaslatról viszont már nem tudtak egyetértésre jutni, hogy garantálják a bankközi hitelezéseket. A globális recesszió előérzete és a pénzügyi piacokon uralkodó pánik közepette a G7-ek elismerték: a hitelpiacok 14 hónapi zavarai után a továbbiakban már nem engedhető meg az országonkénti, eseti válságmenedzselés. (MTI)
Nyolcszáz pontos napközbeni kilengések után az utolsó fél órában megint megcsúszott a New York-i tőzsde vezető indexe, a Dow Jones végül másfél százalékos veszteséggel zárta a napot. A Nasdaq viszont, ha minimálisan, 0,3 százalékkal is, de erősödött. Esett az olajár is, ami válság idején nem meglepő. Annál meglepőbb, hogy az arany árfolyama két nap alatt közel ötven dollárt zuhant. A forint a dollárral és az euróval szemben is erősödött. (MTI)
A nyereséges oldalra kerültek a vezető New York-i tőzsdemutatók pénteken, a kereskedés leállítása előtt harminc perccel. Közép-európai idő szerint 21:30 órakor a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 27 pont emelkedéssel 1672 ponton volt. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8750 ponton állt 168 pont növekedéssel. (MTI)
A csütörtöki húsz dolláros esést követően pénteken újabb 27,5 dollárral csökkent az arany ára a New York-i tőzsde fémrészlegén. A COMEX-en most 859 dolláros árfolyamon lehet decemberi lejáratú aranyt jegyezni. Pénteken igen széles sávban, 829,00 és 936,30 dollár között mozgott a nemesfém ára. Az ezüst unciája decemberre 1,275 dollárral 10,60 dollárra, a platina unciája januárra 38,50 dollárral 1005,20 dollárra, a palládium unciája decemberre 7,20 dollárral 197,50 dollárra esett. (MTI)