A szakértők azt mondták, napközben a vártnál is rosszabb novemberi amerikai foglalkoztatási adat miatt gyengültek a részvényárak. Késő este, közel egy órával a kereskedés leállítása előtt azonban megfordult a trend. Ennek oka a kőolaj árának a régóta tartó esése, pénteki két dollárt meghaladó gyengülése. Az olcsóbb kőolaj ugyanis lehetővé teszi, hogy az emberek többet költsenek más termékekre. Pénteken zárásra különösen a kiskereskedelmi cégek, a bankok és a technológiai vállalatok árfolyama nőtt.
Pénteken közölt adat szerint az Egyesült Államokban a munkáltatók összesen 533 ezer munkahelyet számoltak fel novemberben a mezőgazdaságon kívüli ágazatokban, a legtöbbet 1974 óta, újabb jeleként annak, hogy a gazdaság egyre mélyebbre süllyed a válságban. A leépítés számos ágazatra terjedt ki, a gyáraktól kezdve a pénzügyi intézményeken át a szórakoztatót iparágig. Azon kevés helyek egyike, ahol nőtt a foglalkoztatás a kormányzati adminisztráció, az oktatás és az egészségügy volt.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta januári jegyzése 2,86 dollárral 40,81 dollárra süllyedt. Tőzsdezáráskor a bankközi devizapiacon az euró 1,2717 dollárra gyengült a csütörtök késő esti 1,2779 dollárról. A dollár 93,10 jenre erősödött az előző napi 92,28 jenről. Az euró 265,95 forintot ért az egy nappal korábbi 261,50 forint után (+1,70 százalék). A dollár 208,82 forinton volt a csütörtöki 203,81 forintot követően (+2,46 százalék). New Yorkban az arany ára unciánként a legközelebbi, decemberi határidőre 13,30 dollárral 750,50 dollárra csökkent. (MTI)
Jelentősen csökkent a kelet-európai valuták árfolyama az euróhoz képest péntek délelőtt, miután a recessziós félelmek és a növekvő kockázatok miatt a kereskedők eladnak a felzárkózó piacokon. A forint kétéves mélypontra esett az euróval szemben: az árfolyam péntek délelőtt 263,15 forint volt, 3,18 százalékkal alacsonyabb, mint csütörtökön délután a helyi bankközi kereskedésben. A lengyel zloty ennél is jobban gyengült, 3,93 százalékkal: péntek délelőtt egy euró 3,619 zlotyt ért.
A kis hozamú cseh korona jobban bírja a megpróbáltatásokat, de négyhavi mélypontra esett, 0,21 százalékkal esett, 24,82/euróra. A román lej 1,39 százalékot esett, az euró 3,86 lejt ért péntek délelőtt. A kelet-európai uniós tagországok jegybankjai közül eddig a magyar bankelnök és a lengyel monetáris tanács egyik tagja foglalt állást a kérdésben: miként Simor András magyar jegybankelnök és a lengyel illetékes is azt mondta, hogy hasonlóan nincs fundamentális alapja a nemzeti valuta gyengülésének. Mindamellett a lengyel jegybank péntek délelőtt rendkívüli tanácskozást tart, majd közleményt fog kiadni a nap folyamán.
George Bush elnök pénteken 10 óra tájban (közép-európai idő szerint 16 óra) beszédet mond a nemzetközi válságról, hogy biztosítsa az amerikaiakat: vezetőik fellépnek a válság ellen - jelentette be a Fehér Ház.
A New York-i értéktőzsde DJIA mutatója 7,3 százalékos csökkenés után 8579,19 ponton zárt csütörtökön. A befektetők szerint továbbra is bizonytalan, hogy az amerikai kormány 700 milliárd dolláros mentőöve és a szerdán végrehajtott kamatcsökkentés elegendő lesz-e ahhoz, hogy megszilárduljon a pénzpiac és elkerülhető legyen a globális recesszió. (MTI)