Lefelé húzta a mutatókat, hogy a küszöbön álló negyedik negyedévi jelentési időszak - amely az Alcoa beszámolójával indul - nem sok jóval kecsegteti a befektetőket, attól tartanak, hogy beszámolók az amerikai gazdasági válság elmélyülését fogják jelezni. A zárás után jelenőt Alcoa 7 százalékkal esett, miután elemzők eladásra javasolták az alumíniumipari csoport papírjait. Esett a nyersanyagpiaci, valamint a kőolajipari cégek részvényeinek az árfolyama is a főbb nyersanyagok, illetve a kőolaj árának csökkenése miatt.
A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 2,09 százalék (32,80 pont) csökkenéssel 1538,79 ponton zárt. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8474,05 ponton fejezte be a napot, 1,46 százalék (125,13 pont) hanyatlással. A mélyülő gazdasági válság jeleként a kőolaj ára jelentősen esett, a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 3,24 dollárral 37,59 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon (NYMEX) februárra. Tőzsdezáráskor New Yorkban az euró 1,3404 dollárra gyengült, és 282,88 forintot ért a pénteki 278,00 forint után (+1,62 százalék). (MTI)
Alan Greenspan, aki 1987 és 2006 között volt az amerikai jegybank szerepét betöltő FED elnöke volt, csütörtökön a képviselőház bizottsági meghallgatásán azt mondta, hogy a hitelválság úgy érte az amerikai gazdaságot, mint egy cunami.
„Most sem értem pontosan, hogy mi is történt” – mondta Greenspan, akit sokan nagyban felelősnek tartanak a most kialakult helyzetért, mivel nem vonta határozottabb ellenőrzés alá az amerikai bankokat.
A globális gazdasági lassulás, a külföldi anyabankok felőli hitelcsapok szűkülése és a kényszerből magasan tartott jegybanki alapkamat a fő oka annak, amiért az általunk ismert első 2009-es recessziós várakozást megfogalmazta Magyarországra mai feltörekvő piaci elemzésében a Royal Bank of Canada (RBC) Capital Markets elemzői csapata.
Az RBC londoni stratégái az eddigi 3,0 százalékos, jövő évi növekedési előrejelzésüket minden más feltörekvő piacnál nagyobb mértékben visszafogták: az új előrejelzés már 0,5 százalékos gazdasági visszaesést tartalmaz az idénre általuk várt 1,4 százalékos bővülési ütem után.
Az RBC elemzői szerint a recessziós kilátás ellenére azért nem tudja a magyar monetáris politika (sem) kamatvágásokkal serkenteni a növekedést, mert a várható piaci környezetben ez fokozott tőkekivonást, a forint további jelentős gyengülését eredményezné az inflációs kilátások romlásával párhuzamosan. A londoni elemzők emiatt azt jósolják, hogy a tegnap 11,5 százaléka emelt magyar alapkamat akár tovább is emelkedhet, és jövő év végére csupán 9,00 százalékra fog majd csökkenni.
(Portfolio)