Minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni, hogy a pénzügyi válság kihatással legyen a reálgazdaság növekedésére - jelentette ki Ven Csia-pao kínai kormányfő az Ázsia-Európa Tanácskozás (ASEM) kétnapos csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatóján. Ven jelezte, hogy Peking támogatni fogja Franciaország elképzelését a globális pénzügyi szabályozás megszigorítására a novemberi válságtanácskozáson. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a szabályozás és az újítás között. Szükség van pénzpiaci reformra, de még inkább szükség van pénzpiaci felügyeletre - hangsúlyozta.
Nicolas Sarkozy francia államfő, az Európai Unió soros elnöke közölte: konkrét döntéseket vár a washingtoni tanácskozástól, amelyen véleménye szerint nemcsak a válság hatásaival, de mélyben gyökerező okaival is foglalkozni kell.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke nagyon fontosnak nevezte, hogy mihamarabb egyezségre jussanak a válság rendezéséről. Angela Merkel német kancellár szerint Washingtonban már egy munkatervet kellene rögzíteni. Ez azt jelenti, hogy felhatalmazást adnánk pénzpiaci reformról szóló tárgyalásokra, amelyek végül elvezetnének egy valódi, az egész világra kiterjedő pénzügyi alkotmányhoz - mondta.
A pekingi csúcstalálkozón súlyát jelzi, hogy az ASEM-csoportba tartozó államok adják a világ lakosságának 58 százalékát, míg a világkereskedelemben betöltött részesedésük 60 százalékos. (MTI)
Jelentősen csökkent a kelet-európai valuták árfolyama az euróhoz képest péntek délelőtt, miután a recessziós félelmek és a növekvő kockázatok miatt a kereskedők eladnak a felzárkózó piacokon. A forint kétéves mélypontra esett az euróval szemben: az árfolyam péntek délelőtt 263,15 forint volt, 3,18 százalékkal alacsonyabb, mint csütörtökön délután a helyi bankközi kereskedésben. A lengyel zloty ennél is jobban gyengült, 3,93 százalékkal: péntek délelőtt egy euró 3,619 zlotyt ért.
A kis hozamú cseh korona jobban bírja a megpróbáltatásokat, de négyhavi mélypontra esett, 0,21 százalékkal esett, 24,82/euróra. A román lej 1,39 százalékot esett, az euró 3,86 lejt ért péntek délelőtt. A kelet-európai uniós tagországok jegybankjai közül eddig a magyar bankelnök és a lengyel monetáris tanács egyik tagja foglalt állást a kérdésben: miként Simor András magyar jegybankelnök és a lengyel illetékes is azt mondta, hogy hasonlóan nincs fundamentális alapja a nemzeti valuta gyengülésének. Mindamellett a lengyel jegybank péntek délelőtt rendkívüli tanácskozást tart, majd közleményt fog kiadni a nap folyamán.
George Bush elnök pénteken 10 óra tájban (közép-európai idő szerint 16 óra) beszédet mond a nemzetközi válságról, hogy biztosítsa az amerikaiakat: vezetőik fellépnek a válság ellen - jelentette be a Fehér Ház.
A New York-i értéktőzsde DJIA mutatója 7,3 százalékos csökkenés után 8579,19 ponton zárt csütörtökön. A befektetők szerint továbbra is bizonytalan, hogy az amerikai kormány 700 milliárd dolláros mentőöve és a szerdán végrehajtott kamatcsökkentés elegendő lesz-e ahhoz, hogy megszilárduljon a pénzpiac és elkerülhető legyen a globális recesszió. (MTI)