Erős spekulációs nyomás alatt továbbra is a forint, az ez elleni küzdelemben a jegybank kamatot emelt, ezzel jelentősen drágította a spekuláció költségét – mondta a kormányülést követő sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök leszögezte: a kormány támogatja az MNB-t, abban, hogy a jegybank tegyen meg mindent, amit a forint védelmében meg kell.
A kormányfő kitért rá: miközben itthon csütörtökön négynapos hétvége kezdőik, a világban a piacok nyitva tartanak. „Budapestnek ebben a helyzetben békére és nyugalomra van szüksége”, nem hívhatja fel a figyelmet a világ előtt olyan képekkel, amelyek nyugtalanságot, randalírozást mutatnak – mondta Gyurcsány, aki arra kért minden felelős közéleti szereplőt, hívják fel erre híveik, követőik figyelmét. Aki nyugtalanságot kelt az utcákon, anyagi kárt is okoz az országnak, ami minden családnak ezrekben mérhető – mondta a miniszterelnök.
A nyugat-európai részvénypiacok hétfőn rekord mértékben, 9 százalékot meghaladó mértékben emelkedtek záráskor. Az emelkedés az európai kormányok mentőcsomagjainak köszönhető, s ezekkel a bankmentő akciókkal hozható összefüggésbe az is, hogy a hétfői kereskedés legnagyobb nyertesei a bankok voltak, de a mentőcsomagok hatására emelkedett a nyersanyagok ára is. Bár elemzők szerint hosszabb időt fog igénybe venni, míg ezek a programok "dolgozni" kezdenek, már felcsillant némi remény a tőke- és hitelpiacon.
A nyugat-európai tőzsdék zárásakor a legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 9,2 százalékos erősödéssel zárt, s ezzel minden eddigi napi növekedési rekordot megdöntött. A mutató 929,29 ponton állt záráskor, s ezzel ledolgozott egy kicsit pénteki veszteségéből. A mutató pénteken 7,8 százalékot zuhant 849,29 pontig, 2003. július eleje óta negatív rekordot érve el. A bankok között a legnagyobb nyertes Crédit Suisse volt, 28 százalékos erősödéssel, az ING csoport 20 százalékkal, az Allianz 14 százalékkal drágult. A közüzemi szolgáltatók is erősödésnek indultak, a legnagyobb mértékben a francia GDF Suez részvénye emelkedett, 21,4 százalékkal. A fémek drágulása felfelé húzta a bányavállalatokat: az Anglo American 13 százalékkal, a Rio Tinto 12,5 százalékkal nőtt. A kőolaj drágulása miatt az olajipari cégek papírjai is magukhoz tértek: a BP 11, a Total 10, a Royal Dutch Shell 10 százalékkal 10 százalékkal drágult.
Hétfőn a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 mutató 4212,90 ponton zárt, 280,80 pontos, 7,14 százalékos erősödéssel. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 518,14 pontos, 11,40 százalékos emelkedéssel 5062,45 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 index 54,19 ponttal, azaz 1,55 százalékkal 3442,70 pontra csökkent, 38,68 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. (MTI)
A kiegészítő elemeivel együtt összesen 500 milliárd fontos elvi értékű nagy-britanniai bankmentő program keretében - évtizedek óta először - többségi állami tulajdonba kerülhetnek brit nagybankok. A kisegítendő pénzintézetek vezetői egyelőre nem kapnak prémiumot.