Az északi szigetország a pénzpiaci katasztrófát követően újra a természeti erőforrásaira koncentrál majd - mondta az izlandi miniszterelnök. Az izlandi kormányfő a szigetország bankrendszerének összedőlését követően Izland kiaknázatlan természeti erőforrásaira hívta fel a lakosság figyelmét, egyúttal elismerte azt is, hogy Izland túl kicsi ahhoz, hogy akkora pénzügyi rendszert tartson fenn, amely épp a napoknak rendkívüli robajjal dőlt be - írta a Bloomberg.
Az izlandiak úgy vélik, hogy azt követően, hogy kivették a részüket az elmúlt évtized során kialakult banki virágzásból, most eljött az ideje, hogy ismét országuk természeti adottságaira, a geotermikus energiák kiaknázására, valamint a halászatra koncentrálnának, hiszen ezzel segíthetik országuk túlélését.
Napi OnlineA Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa hétfőn jóváhagyta a Pakisztán megsegítését célzó új hitelprogramot. Az IMF 7,6 milliárd dollár kölcsönt nyújt Pakisztánnak, ebből mintegy 3,1 milliárd dollár azonnal lehívható. Ezt követően negyedévente veheti fel Iszlámábád a kölcsön további részleteit, miután a valutaalap ellenőrizte, hogy teljesíteni tudta-e a hitelnyújtásért vállalt feltételeket.
A hitelkamat 3,51 és 4,51 százalék között mozog. A 23 hónapra szóló készenléti hitelt Pakisztán arra fordíthatja, hogy helyreállítsa fizetési egyensúlyát. Hivatalosan két célt nevezett meg az IMF: Pakisztán makroökonómiai stabilitásának helyreállítása és a társadalmi stabilitás támogatása, a legrászorultabbak megsegítésének révén.
Pakisztánnak azonnali hatállyal szüksége van négymilliárd dollár hitelre, hogy kifizesse importszámláit és időben rendezze adósságait. Az ország a hónap elején 200 millió dollár hitelt kapott az Iszlám Fejlesztési Banktól, míg Kína - várhatóan rövid időn belül - 500 millió dolláros kölcsönt nyújt neki. (MTI)