A pénzügyi válság rövid időn belül jelentős gazdasági válsággá alakulhat, s mivel Magyarország eddig is sok időt veszített a reakciók elmaradásával, minden további nap óriási veszteségeket okozhat - mondta Járai Zsigmond, a jegybank volt elnöke, a CEG Közép-európai Biztosító Zrt. felügyelő bizottsági elnöke.
Abba kell hagyni a politikai csatározásokat, ehelyett az ország érdekében a gazdaság stabilizálására kell koncentrálni. Figyelembe véve, hogy a világ pénzpiacain beszűkültek a finanszírozási lehetőségek, azonnali költségvetési kiadáscsökkentést kell bejelenteni. Még az idén legalább 200-300 milliárd forint értékben csökkenteni kell a negyedik negyedévben a kiadásokat, mérsékelve ezzel a költségvetés hiányát, az ország finanszírozási igényét.
(MTI)A nyugat-európai részvénypiacok hétfőn rekord mértékben, 9 százalékot meghaladó mértékben emelkedtek záráskor. Az emelkedés az európai kormányok mentőcsomagjainak köszönhető, s ezekkel a bankmentő akciókkal hozható összefüggésbe az is, hogy a hétfői kereskedés legnagyobb nyertesei a bankok voltak, de a mentőcsomagok hatására emelkedett a nyersanyagok ára is. Bár elemzők szerint hosszabb időt fog igénybe venni, míg ezek a programok "dolgozni" kezdenek, már felcsillant némi remény a tőke- és hitelpiacon.
A nyugat-európai tőzsdék zárásakor a legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 9,2 százalékos erősödéssel zárt, s ezzel minden eddigi napi növekedési rekordot megdöntött. A mutató 929,29 ponton állt záráskor, s ezzel ledolgozott egy kicsit pénteki veszteségéből. A mutató pénteken 7,8 százalékot zuhant 849,29 pontig, 2003. július eleje óta negatív rekordot érve el. A bankok között a legnagyobb nyertes Crédit Suisse volt, 28 százalékos erősödéssel, az ING csoport 20 százalékkal, az Allianz 14 százalékkal drágult. A közüzemi szolgáltatók is erősödésnek indultak, a legnagyobb mértékben a francia GDF Suez részvénye emelkedett, 21,4 százalékkal. A fémek drágulása felfelé húzta a bányavállalatokat: az Anglo American 13 százalékkal, a Rio Tinto 12,5 százalékkal nőtt. A kőolaj drágulása miatt az olajipari cégek papírjai is magukhoz tértek: a BP 11, a Total 10, a Royal Dutch Shell 10 százalékkal 10 százalékkal drágult.
Hétfőn a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 mutató 4212,90 ponton zárt, 280,80 pontos, 7,14 százalékos erősödéssel. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 518,14 pontos, 11,40 százalékos emelkedéssel 5062,45 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 index 54,19 ponttal, azaz 1,55 százalékkal 3442,70 pontra csökkent, 38,68 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. (MTI)
A kiegészítő elemeivel együtt összesen 500 milliárd fontos elvi értékű nagy-britanniai bankmentő program keretében - évtizedek óta először - többségi állami tulajdonba kerülhetnek brit nagybankok. A kisegítendő pénzintézetek vezetői egyelőre nem kapnak prémiumot.