A kínai központi bank bejelentette, hogy együttműködik majd a világ más központi bankjaival a globális pénzügyi válság legyűrésére, a kereslet növelésére és a gazdasági növekedés fenntartására. Mint ismeretes, Kína is, miként Ázsiában Dél-Korea, Hongkong és Tajvan is leszállította a hét közepén az irányadó kamatokat, követve az Egyesült Államok és Európa példáját. Kína egy hónapon belül másodszor folyamodott kamatmérsékléshez.
A kínai jegybank, a People's Bank of China szóvivője azt is közölte, hogy monetáris politikájukat a hazai és a globális gazdasági változásokhoz igazítják. A kínai központi banknak a pénzpolitikával foglalkozó legutóbbi, harmadik negyedévi tanácskozásán megállapították, hogy az ország nem látja kedvezőnek a nemzetközi kilátásokat, de a 2000 milliárd dolláros valutatartalék birtokában az ország védelmet élvez a globális pénzügyi vihar hatásaitól és a nemzetgazdaság a kívánt irányban halad, az ország pénzügyi rendszere biztonságos és stabil.
MTIGyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn telefonon beszélt Silvio Berlusconi olasz kormányfővel. A válságról és a közös európai fellépés lehetőségeiről beszélgettek. Gyurcsány vasárnap telefonon beszélt Nicolas Sarkozy francia elnökkel és Gordon Brown brit miniszterelnökkel is. (Független Hírügynökség)
A globális pénzügyi válság Európa legnagyobb ingatlanpiacait - Nagy-Britannia, Németország, Franciaország - érintette a legérzékenyebben, Skandináviában nőtt, a közép-kelet-erópai térségben pedig stabilan fejlődött a piac - áll a CB Richard Ellis Österreich hétfőn közzétett elemzésében. A három legnagyobb piacon a harmadik negyedben 11,4 milliárd eurót tett ki az ingatlanforgalom, 70 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Ezeknek az országoknak a részesedése az egész európai ingatlanforgalomból 43 százalékra mérséklődött az egy évvel korábbi 65 százalékról. Összességében az ingatlanbefektetések volumene 26,4 milliárdot tett ki, ez 59 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 64,5 milliárd eurónál. Olaszország, Portugália és Spanyolország esetében a visszaesés 51 százalék volt, a Benelux államokban 77 százalékot, a közép-kelet-európai országokban 42 százalékot tett ki. Egyedül Skandináviában nőtt a volumen, 41 százalékkal.