A kínai központi bank bejelentette, hogy együttműködik majd a világ más központi bankjaival a globális pénzügyi válság legyűrésére, a kereslet növelésére és a gazdasági növekedés fenntartására. Mint ismeretes, Kína is, miként Ázsiában Dél-Korea, Hongkong és Tajvan is leszállította a hét közepén az irányadó kamatokat, követve az Egyesült Államok és Európa példáját. Kína egy hónapon belül másodszor folyamodott kamatmérsékléshez.
A kínai jegybank, a People's Bank of China szóvivője azt is közölte, hogy monetáris politikájukat a hazai és a globális gazdasági változásokhoz igazítják. A kínai központi banknak a pénzpolitikával foglalkozó legutóbbi, harmadik negyedévi tanácskozásán megállapították, hogy az ország nem látja kedvezőnek a nemzetközi kilátásokat, de a 2000 milliárd dolláros valutatartalék birtokában az ország védelmet élvez a globális pénzügyi vihar hatásaitól és a nemzetgazdaság a kívánt irányban halad, az ország pénzügyi rendszere biztonságos és stabil.
MTIMegszorító intézkedéseket vezetett be a hódmezővásárhelyi önkormányzat és elrendelte a pénzügyi tartalékképzést csütörtöki rendkívüli ülésén. A döntéseket a pénzügyi-gazdasági válság elhúzódásával indokolták. Lázár János polgármester indítványára a közgyűlés egyhangúlag megszavazta, hogy az önkormányzat október 15-ével minden kötelezettségvállalást felfüggeszt. Utasították az önkormányzati intézményeket és a városi érdekeltségű gazdasági társaságokat a személyi és dologi kiadások csökkentésére, a folyamatban lévő fejlesztések áttekintésére. Minden intézmény és cég köteles október 31-ig javaslatot tenni költségei csökkentésére. Emellett a jegyző utasítást kapott arra, hogy az önkormányzat 2009. évi költségvetési koncepciójának összeállításában csak a törvény szerint kötelező önkormányzati feladatok és az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések finanszírozása szerepelhet. (MTI)
Fél 11-re megnyugodott a piac, a BUX visszaerősödött egészen mínusz 5,2 százalékig, jelenleg 13 724 ponton áll. Az OTP nem tudott javítani, a mínusz 8-10 százalékos környéken mozog. A Mol azonban jelentősen erősödött, mínusz 1,6 százalékon áll.
A forint is erősödésnek indult az elmúlt percekben, már 261-nél jár az euró jegyzése.