A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken tovább emelkedett: még tartott a bíztatás, amelyet a piac a szerdán bejelentett kínai kamatcsökkentéstől és az EU 200 milliárd eurós költségvetési intézkedési tervétől kapott. Reménykedve a fontos külpiacok jobb gazdasági növekedésében, pénteken is drágultak az acél-, a gép- és az építőipari részvények, a kereskedőházak és a szállítmányozási cégek papírjai. Tartós hatást azonban nem jósolnak elemzők, hiszen a közvetlenül érdekelt sanghaji tőzsdén pénteken már lefelé tartó kiigazítás követte a csütörtöki, 6,57 százalékos ugrást. A tokiói tőzsdezárás felé a hongkongi Hang Seng mutató 2,2 százalékos nyereségben, a szöuli Kospi 0,9 százalékos nyereségben, a sanghaji összetett mutató 1,2 százalék körüli veszteségben volt a csütörtöki záróhoz képest. A tokiói tőzsdét kezdetben segítette a friss adat is arról, hogy októberben váratlanul csökkent a munkanélküliség Japánban, 3,7 százalékra a szeptemberi 4,0 százalékról. Utóbb azonban lelohasztotta a lelkesedést, fékezve a további nyereségeket, a másik, pénteken megjelent hivatalos adat arról, hogy a japán ipari termelés viszont meredeken csökkent októberben, a vártnál nagyobb hazai recessziót valószínűsítve. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 138,88 pontos, azaz 1,66 százalékos nyereséggel 8512,27 ponton zárt, 44,39 százalékkal alacsonyabban az év véginél.
Az index ezen a héten 7,60 százalékot nyert - az e havi vesztesége 0,75 százalék -, a múlt héten 6,52 százalékot vesztett, az előző héten 1,41 százalékot vesztett. Októberben 23,83 százalékot vesztett. A harmadik negyedévben 16,48 százalékot csökkent, az első félévben 11,93 százalékot veszített az index. Tavaly 11,13 százalékot csökkent, négyévi nyereségsorozat után először volt éves vesztesége, ezzel tavaly a tokiói részvénypiac volt a legrosszabb a világ nagy értéktőzsdéi közül.
Magyarország nincs jó helyzetben, sokkal erőteljesebben érinti a pénzügyi válság, mint a régióban a többi országot - nyilatkozta Horn Gábor a Nap-keltében.
Szerinte a nemzeti csúcson szombaton nem fog eldőlni semmi, a kormánynak kellene gyorsan megoldást találnia.
A magyarok 85 százaléka hallott a nemzetközi pénzügyi válságról, derült ki a Medián a Népszabadság felkérésére készített felméréséből. Az összes megkérdezett 82 százaléka fejből tudta idézni a válság valamilyen jelét, a legtöbben a forint- és a részvényárfolyamok esését említették.
A megkérdezettek szerint a válság leginkább Magyarország gazdasági növekedését veszélyezteti, ráadásul hosszú távon. Másodsorban a költségvetés helyzetéért aggódnak. Bár a válság a közvélekedés szerint a hazai bankokat is fenyegeti, a bankrendszer összeomlásától viszonylag kevesen tartanak. Az amúgy általánosan túlbecsült munkanélküliség és infláció növekedését viszont szinte minden megkérdezett készpénznek veszi. (Népszabadság)
Támogatják az Európai Unió tagállamai a nemzetközi pénzügyi rendszer mélyreható reformját, amelynek kezdeményezését most jelentették be a Nyolcak csoportjához tartozó fejlett országok, jelentette be Nicolas Sarkozy, az EU soros elnökségét betöltő Franciaország államfője. Az EU vezetői emellett z euróövezetet alkotó országok állam- és kormányfői által kidolgozott válságmenedzselő program következetes végrehajtását ígérték.
Hírügynökségi számítások szerint a már bejelentett vagy tervezett nemzeti banktámogató programok összesített értéke az unióban elérheti az 1700 milliárd eurót. Az állam- és kormányfők egy véleményen voltak abban is, hogy meg kell erősíteni a bizalmat a betétesekben és a makroszintű kérdésekben és a bankok közötti hitelezés vonatkozásában is. (MTI)
Egyre növekvő veszteségen, napi mélyponton álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók szerdán, a kereskedés leállítása előtt két órával. A befektetők aggódnak, hogy hiába próbálja mérsékelni a hitelválságot a világ, jön a recesszió. Ráadásul a múlt hónapban a vártnál nagyobb mértékben, csökkentek a kiskereskedelmi eladások az Egyesült Államokban, márpedig a lakossági kiadások adják az amerikai gazdasági aktivitás kétharmadát.
A közép-európai idő szerint 20 órakor a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 95,72 pont csökkenéssel 1683,24 ponton volt. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8823,94 ponton állt 487,05 pont gyengüléssel. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta novemberi jegyzése 3,34 dollár csökkenéssel 75,29 dolláron volt a tőzsdezárás előtt két órával.
Közép-európai idő szerint röviddel 20 óra előtt New Yorkban az euró 1,3512 dollárra gyengült a keddi késő esti 1,3626 dollárról. A dollár 100,81 jenre csökkent az előző napi 101,93 jenről. Az euró 266,04 forintot ért az egy nappal korábbi 253,45 forint után (+ 4,97 százalék). A dollár 196,69 forinton volt a keddi 185,72 forintot követően (+ 5,91 százalék).
A világ hét legfejlettebb ipari országát, valamint Oroszországot tömörítő G8-csoport vezetői hamarosan csúcstalálkozón egyeztetik, milyen stratégiával lehetnek úrrá a globális pénzügyi válságon. Abban mindegyikük egyetért, hogy meg kell erősíteniük pénzintézeteiket, helyre kell állítani a bizalmat, illetve a piacok stabilizálásának közvetlen feladatán túl szabályozási és szervezeti változtatásokat kell majd végrehajtani a világ pénzügyi rendszerében.
A G8-találkozót Nicolas Sarkozy, az EU soros elnöki tisztét betöltő Franciaország elnökeként a hét végén vetette fel, hogy a csoport vezetői vitassák meg a nemzetközi pénzügyi válság kezelésének lehetőségeit. Sarkozy reméli, hogy a találkozón George Bush amerikai elnök is részt vesz.
Oroszország beleegyezett, hogy folytatja a hitelfolyósítási tárgyalásokat Izlanddal, de az egyeztetés szerdán befejeződött első fordulója után nem jelölték meg a második menet időpontját. Izland 4 milliárd euró (5,45 milliárd dollár) hitelt remél Oroszországtól, ez a kölcsönösszeg Oroszország arany- és devizatartalékának közel 1 százaléka.
Közben az izlandi jegybank szerdán 350 bázisponttal csökkentette irányadó kamatát (12 százalékra). Az izlandi jegybankot jelenleg éles bírálatok érik azzal kapcsolatban, hogy nem tett eleget a válság elhárításáért. Ugyanakkor a kormányfő teljes bizalmáról biztosította a jegybank elnökét.
"Az eddig látott óriási volatilitás jellemző lehet az előttünk álló időszakban is, a befektetői bizalom alakulásának megfelelően. Továbbra sem számítunk azonban arra, hogy a forint elszállna." - olvasható a Raiffeisen Bank szerda este kiadott heti devizapiaci elemzésében.
A bank szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy mivel ma az elmúlt egy hét során már másodszorra is a 270-es szint felett járt a forint/euro árfolyam, történetének legvolatilisebb hetét tudhatja maga mögött a magyar fizetőeszköz.
Az extrém volatilitás azzal függ össze, hogy a forint teljes mértékben ki van téve a nemzetközi hangulat változásának. A befektetők bizalma nem túl erős Magyarország iránt, amit az is jelez, hogy Izlanddal egy lapon emlegetnek minket, mint az IMF segítségét szükség esetén igénybe vevő ország - olvasható a jelentésben.
A továbbiakkal kapcsolatban a bank elemzői arra számítanak, hogy a korábbi ingadozási sáv közepén (282) nem lép túl a forint/euro árfolyam. Szükség esetén nemzetközi segítségre is számíthatunk: az IMF, valamint az Európai Központi Bank is támogathatja Magyarországot - teszik hozzá. "Középtávon továbbra is azt várjuk, hogy a jelenlegi pánik elmúlik, a befektetői hangulat fokozatosan javulni fog, a forint pedig visszatér egy 250 körüli szűkebb kereskedési sávba."
(Portfolio)Az eddigi "A-"-ról "BBB-"-ra enyhítette azon értékpapírok minimális hitelminősítési előírását mai döntésével az Európai Központi Bank (EKB), amelyeket még elfogad az általa meghirdetett likviditási tendereken értékpapírfedezetként. A jelentős könnyítés mellett a jegybank azt is bejelentette, hogy további likviditást hajlandó a piacba pumpálni devizaswap-megállapodások segítségével.
A bejelentések enyhítették a nemzetközi pénz- és tőkepiaci feszültséget, amely még a forint piacán is éreztette hatását: az euróval szembeni jegyzések 267-ről 264-ig estek, igaz csak percekre.
(Portfolio)