Az október végén felvett 20 milliárd eurós nemzetközi hitelcsomag segített visszafogni a magyar állam csődjével kapcsolatos piaci félelmeket, de a szeptembert megelőző viszonylag alacsony árazástól még igen messze vagyunk. Ha körülnézünk a régióban, hasonló folyamatokat látunk a szomszédainknál, térségbeli vetélytársainknál is.
Egy adott ország, vagy vállalat csődbe meneteli kockázatának piaci árazására kézenfekvő megnézni az adott ország, vagy vállalat által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokra vonatkozó nemfizetési hitelderivatíva (Credit Default Swap, azaz CDS) éves költségét (felár, bázispontban kifejezve). A befektetők kiemelten figyelik a magyar állam esetében az 5, vagy 10 éves CDS-felárat, amely még mindig 400-500 bázispont - vagyis 4-5 százalékpont - között ingadozik. Ez alacsonyabb, mint a 20 milliárd eurós hitelkeret elnyerését megelőző szint, de jóval magasabb, mint a szeptembert megelőző 150 bázispontos szint.
Amennyiben a magyar CDS-felárat a régiós országok hasonló (5 éves) mutatójával vetjük össze, akkor tendenciájában láthatjuk, hogy ezen instrumentum esetében is együtt mozognak a visegrádi országok. A magyar felár jóval magasabb, mint a 250 bázispont körüli lengyel és a 170 bázispont körül ingadozó cseh és szlovák.
Amennyiben a tágabb feltörekvő európai térségben is szétnézünk, azt láthatjuk, hogy a magyar CDS-felár távolról sem a legmagasabb. Ezt a nem dicsekvésre okot adó címet Ukrajna (2200 bázispont körül) viseli. A második legmagasabb CDS-felár Lettországot jellemzi (900 bázispont körül), majd román felár következik 700 bázispont körüli szinttel. (Portfolio.hu)
A pénzügyi válság rövid időn belül jelentős gazdasági válsággá alakulhat, s mivel Magyarország eddig is sok időt veszített a reakciók elmaradásával, minden további nap óriási veszteségeket okozhat - mondta Járai Zsigmond, a jegybank volt elnöke, a CEG Közép-európai Biztosító Zrt. felügyelő bizottsági elnöke.
Abba kell hagyni a politikai csatározásokat, ehelyett az ország érdekében a gazdaság stabilizálására kell koncentrálni. Figyelembe véve, hogy a világ pénzpiacain beszűkültek a finanszírozási lehetőségek, azonnali költségvetési kiadáscsökkentést kell bejelenteni. Még az idén legalább 200-300 milliárd forint értékben csökkenteni kell a negyedik negyedévben a kiadásokat, mérsékelve ezzel a költségvetés hiányát, az ország finanszírozási igényét.
(MTI)Az orosz Rosevrobank, egy közepes méretű hitelező bank felhívta az ügyfelek figyelmét, hogy azonnal fizessék vissza jelzáloghiteleiket, és ne kockáztassák egy esetlegesen 30 százalékos ingatlanpiaci áresés negatív hatásait.
A legtöbben a jelzáloghitelre az abból megvett ingatlant nyújtották be fedezetként, azonban az ingatlanpiaci árak esetleges zuhanása (a nagyobb ingatlanpiaci cégek 30 százalék körüli áresést vetítenek előre) miatt a fedezet veszíthet értékéből, melynek hatására a banknak meg kell majd tennie a szükséges lépéseket (akár egyoldalú szerződésmódosításokat is eszközölhet).
(Portfolio)Az északi szigetország a pénzpiaci katasztrófát követően újra a természeti erőforrásaira koncentrál majd - mondta az izlandi miniszterelnök. Az izlandi kormányfő a szigetország bankrendszerének összedőlését követően Izland kiaknázatlan természeti erőforrásaira hívta fel a lakosság figyelmét, egyúttal elismerte azt is, hogy Izland túl kicsi ahhoz, hogy akkora pénzügyi rendszert tartson fenn, amely épp a napoknak rendkívüli robajjal dőlt be - írta a Bloomberg.
Az izlandiak úgy vélik, hogy azt követően, hogy kivették a részüket az elmúlt évtized során kialakult banki virágzásból, most eljött az ideje, hogy ismét országuk természeti adottságaira, a geotermikus energiák kiaknázására, valamint a halászatra koncentrálnának, hiszen ezzel segíthetik országuk túlélését.
Napi OnlineA forint jelentős tegnapi és mai gyengülése a lengyel zloty mellett még azt a szlovák koronát is "megfertőzte", amelynél már hónapok óta ismert az euróhoz rögzített árfolyam és januárban az euró hivatalos fizetőeszközként váltja fel Szlovákiában a koronát.
Még júliusban 30,126-nál rögzítették a korona/euró árfolyamot, azóta az azonnali piacon a jegyzések jellemzően 30,20-30,30 körül "mozogtak". A széleskörű régiós és nemzetközi piaci aggodalmak hatása még a koronát is gyengíteni tudta, ami már valóban a pánik egyik leginkább szembeötlő jele. A jegyzések ma mintegy fél százalékkal 30,60 fölé emelkedtek.
PortfolioUtassy László az OTP Bank igazgatósági tagja 2008. október 8-án 4449 Ft/darab átlagáron 10 000 darab OTP törzsrészvényt, október 9-én 4468 Ft/darab átlagáron 10 000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt – tette közzé a Bét honlapján a bank.
Bíró Gábor igazgatósági tag pedig október 9-én 4770 Ft/darab átlagáron 2000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt.
A lengyel pénzügyminiszter a magyar körülményekkel magyarázta, hogy a zloty is gyengülésnek indult hajnalban. "A lengyel gazdaság erős és stabil alapokon áll. A gyengülés a magyarországi eseményekkel függ össze" - idézi Katarzyna Zajdel-Kurowskát a Portfolio.
Elemzők szerint ugyanakkor nemzetközi okok állnak a zloty és a forint gyengülése mögött. Nem a két visegrádi ország devizája rángatja egymást.
Ahogy azt az elmúlt napokban megszokhattuk, az orosz tőzsde a kedvezőtlen nemzetközi hangulat közepette zárva tart. A Duma eközben elfogadta, hogy a fejlesztési banknak jogot adnak arra, hogy 50 milliárd dollár értékben hitelhez juttathasson vállalatokat, hogy azok külföldi kötelezettségeiket kielégíthessék. Emellett elfogadásra került, hogy a jegybank a bankoknak fedezet nélküli hiteleket nyújthasson a turbulenciák hűtése érdekében.
A nagy esést követően a nagyvállalatok már elkezdték a saját részvény vásárlásokat, a Lukoilnál pedig a menedzsment is veszi a saját részvényeket.
Portfolio