Erősebb ingadozás után, végül lefelé irányuló mozgással fejezte be a napot csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdék egy része, miközben több index megtartotta nyereségét. A pesszimizmus változatlanul uralta a piacokat, aminek az oka gyakorlatilag ugyanaz: a világgazdaság kilátásai rosszabbodnak, ez pedig megtépázza majd a legtöbb vállalat eredményét.
A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300 indexe a napot 850,22 ponton, előző napi zárása alatt 0,4 százalékkal, két hetes mélypontot elérve fejezte be. Veszteségét részben pénzügyi, részben nehézipari, elsősorban nyersanyagipari részvények árfolyamveszteségei okozták. (MTI)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) meg akarja kétszerezni, 500 milliárd dollárra, a kormányzati hitelezésre rendelkezésre álló alapját, hogy a globális válságból eredő kihívásokra reagálni tudjon, közölte az IMF a honlapján. Az IMF-nek jelenleg 250 milliárd dollárja van kormányoknak nyújtandó kölcsönökre. Ehhez Japán ígért még pótlólagos 100 milliárd dollárt. A további 150 milliárd dollár megszerzésének lehetőségeit az igazgatótanács rövidesen áttekinti. Nem csak néhány gazdag ország megcsapolására gondolnak, ehelyett szó lehet a tagországok IMF-kvótájának növeléséről vagy kötvénykibocsátásról is.
A globális válság kapcsán az IMF eddig összesen 47,9 milliárd dollár készenléti hitelkeretet hagyott jóvá Fehéroroszország, Izland, Lettország, Pakisztán, Szerbia, Ukrajna és Magyarország számára. Jóváhagyás alatt van egy keret El Salvador számára, és az IMF tárgyal Törökországgal. Ahogy halad az idő, más országoknak is szükségük lesz finanszírozásra, írták az IMF-jelentés szerzői. (MTI)