Nyolcszáz pontos napközbeni kilengések után az utolsó fél órában megint megcsúszott a New York-i tőzsde vezető indexe, a Dow Jones végül másfél százalékos veszteséggel zárta a napot. A Nasdaq viszont, ha minimálisan, 0,3 százalékkal is, de erősödött. Esett az olajár is, ami válság idején nem meglepő. Annál meglepőbb, hogy az arany árfolyama két nap alatt közel ötven dollárt zuhant. A forint a dollárral és az euróval szemben is erősödött. (MTI)
A Fidesz a hétfői parlamenti szavazáson támogatni fogja az úgynevezett bankmentő csomagot; egy felelős ellenzéki párt számára most az első és legfontosabb dolog a tűzoltás, azért hogy a válság ne terjedjen szét a gazdaságban, mondta Varga Mihály a Fidesz évadzáró választmányi ülésén, szombaton Budapesten.
A Fidesz alelnöke közölte, hogy ezért támogatták a banki stabilitásért tett kormányzati lépéseket, a bankbetétekre adott garanciát és a banki limit felemelését.
Megjegyezte, hogy 2010 vége felé, amikor a világ elindul kifelé a válságból, Magyarországnak is el kell indulnia felfelé. Ezért javasolta a Fidesz az adócsökkentést, a gazdaságfejlesztési program elindítását és az állami kiadások visszafogását. (MTI)
A Rockwool Hungária Kft. december 19-én bezárja a Veszprém megyei Gógánfa községben tíz év óta működtetett szigetelőanyag-gyárát, így 116 dolgozónak felmondtak, írta szombati számában Veszprém megye napilapja, a Napló.
A lap tudósítása szerint a Rockwool a közeli Tapolcán is üzemeltet egy gyárat, amelyet az elmúlt években több mint 10 millió eurós ráfordítással modernizált, és bővítette a kapacitását is, így az elavult technológiájú gógánfai üzem szükségtelenné vált.
Utal az újság arra is, hogy a cég nemrég avatott egy új gyárat Horvátországban.
Gógánfáról 40 dolgozót átirányítanak a tapolcai üzembe, de 116 embert elbocsátanak. A cikk szerint nem kizárólagosan a gazdasági válság az oka a gyárbezárásnak, de "katalizátor szerepe" mindenképpen volt. (MTI)
Bezárja kanadai üzemeinek többségét a három nagy amerikai autócég januárban - jelentette be pénteken a Kanadai Autógyártó Munkások (CAW) szakszervezetének vezetője. A General Motors, a Ford és a Chrysler összeszerelő üzemeinek nagy részét leállítják, mert jelentős visszaesés tapasztalható az eladásokban a világgazdasági válság miatt - fogalmazott Ken Lewenza.
A CAW a kanadai kormányhoz fordul pénzügyi segítségért: a döntés szerintük hárommillió ember állását veszélyezteti, és közösségek széthullásához vezethet. Lewenza szerint a kanadai kormánynak mentőcsomagot kellenet nyújtania az autóiparnak, amely a várható amerikai segítséggel együtt megmentheti az ágazatot. (FH)