Közel négy dollárral csökkent a kőolaj ára csütörtökön kora este New Yorkban elsősorban amiatt, hogy a jelentősen lassuló globális gazdaságnövekedés miatt mérséklődik az energiahordozó iránti kereslet.
Árcsökkentő tényező volt továbbá az a szerdán ismertetett hivatalos adat, hogy a múlt héten ismét nőtt az amerikai olajtartalék.
Röviddel 19 óra előtt a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 3,74 dollárral (10,03 százalékkal) 33,54 dollárra esett a New York-i árupiacon (NYMEX) februárra.
(MTI)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa hétfőn jóváhagyta a Pakisztán megsegítését célzó új hitelprogramot. Az IMF 7,6 milliárd dollár kölcsönt nyújt Pakisztánnak, ebből mintegy 3,1 milliárd dollár azonnal lehívható. Ezt követően negyedévente veheti fel Iszlámábád a kölcsön további részleteit, miután a valutaalap ellenőrizte, hogy teljesíteni tudta-e a hitelnyújtásért vállalt feltételeket.
A hitelkamat 3,51 és 4,51 százalék között mozog. A 23 hónapra szóló készenléti hitelt Pakisztán arra fordíthatja, hogy helyreállítsa fizetési egyensúlyát. Hivatalosan két célt nevezett meg az IMF: Pakisztán makroökonómiai stabilitásának helyreállítása és a társadalmi stabilitás támogatása, a legrászorultabbak megsegítésének révén.
Pakisztánnak azonnali hatállyal szüksége van négymilliárd dollár hitelre, hogy kifizesse importszámláit és időben rendezze adósságait. Az ország a hónap elején 200 millió dollár hitelt kapott az Iszlám Fejlesztési Banktól, míg Kína - várhatóan rövid időn belül - 500 millió dolláros kölcsönt nyújt neki. (MTI)