Sok cég a kereslet csökkenése miatt termelésének a részleges leállítására kényszerül és többen felülvizsgálják eladási várakozásaikat. A Nissan cég vasárnap azt közölte, hogy soha eddig nem volt olyan gyenge az eladási mutatója, mint október első tíz napján. A japán vállalat bejelentette azt is, hogy a helyzet rosszabbodására készül Nyugat-Európában, Japánban és az Egyesült Államokban.
Eközben a pénzügyi válságon sokat veszített amerikai Citigroup azt közölte, hogy 5,5 százalékról 3,1 százalékra csökkentette a részesedését a General Motors-ban (GM). Az első számú amerikai járműgyártó árfolyama hatvan éve legalacsonyabb szintre esett a New York-i értéktőzsdén pénteken a csökkenő amerikai autóeladások és a hitelválság miatt.
A hétvégén látott napvilágot az az értesülés is, hogy az amerikai Ford Motor Co mintegy 20 százaléknyi részesedést tervez eladni a japán Mazda cégben, amelyben a jelenlegi tulajdonhányada 33,4 százalék. Hírek szerint a Ford japán cégeket bízott meg a részesedés eladásával.
A Mazda bizonyos hányadot megvásárolna a felkínálásra kerülő részesedésből, de komolyan érdeklődik a Ford-tulajdonrész iránt a Sumitomo japán kereskedőház és az indiai Tata Motors is.
Egy hétfői bejelentés óta hivatalosan is recesszióba fordult az amerikai gazdaság, számolt be a CNN. A Natoinal Bureau of Economic Research (Nemzeti Gazdaság-kutató Hivatal) friss elemzése szerint 2007. decembere óta hanyatlik az Egyesült Államok gazdasága. Sok elemző gondolta, hogy recesszió sújtja az USA-t, de a hivatalos bejelentés mostanáig váratott magára, és először egyértelmű, hogy mikor kezdődött a rossz periódus.
Minden fontos gazdasági mutató romlott. Tavaly december elsejétől idén október végéig 1,2 millióval csökkent a dolgozók száma. Ráadásul becslések szerint csak novemberben 325 ezren vesztették el állásukat. Csökkent az emberek reálbére is. Hanyatlásnak indult az ipari termelés. Csökkent a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi forgalom is.