"Az eddig látott óriási volatilitás jellemző lehet az előttünk álló időszakban is, a befektetői bizalom alakulásának megfelelően. Továbbra sem számítunk azonban arra, hogy a forint elszállna." - olvasható a Raiffeisen Bank szerda este kiadott heti devizapiaci elemzésében.
A bank szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy mivel ma az elmúlt egy hét során már másodszorra is a 270-es szint felett járt a forint/euro árfolyam, történetének legvolatilisebb hetét tudhatja maga mögött a magyar fizetőeszköz.
Az extrém volatilitás azzal függ össze, hogy a forint teljes mértékben ki van téve a nemzetközi hangulat változásának. A befektetők bizalma nem túl erős Magyarország iránt, amit az is jelez, hogy Izlanddal egy lapon emlegetnek minket, mint az IMF segítségét szükség esetén igénybe vevő ország - olvasható a jelentésben.
A továbbiakkal kapcsolatban a bank elemzői arra számítanak, hogy a korábbi ingadozási sáv közepén (282) nem lép túl a forint/euro árfolyam. Szükség esetén nemzetközi segítségre is számíthatunk: az IMF, valamint az Európai Központi Bank is támogathatja Magyarországot - teszik hozzá. "Középtávon továbbra is azt várjuk, hogy a jelenlegi pánik elmúlik, a befektetői hangulat fokozatosan javulni fog, a forint pedig visszatér egy 250 körüli szűkebb kereskedési sávba."
(Portfolio)A pénzügyi válság, a megtakarítások tőzsdei értékének csökkenése és a megélhetési költségek gyors növekedése következtében az amerikai nyugdíjasoknak, de még a nyugdíjra készülőknek is felül kell vizsgálniuk terveiket.
A Massachusetts állam északkeleti részén fekvő Billerica városban élő 55 éves Marylin Peabody könyvelői állást keres, miután júniusban elbocsátották. "Nem engedhetem meg magamnak, hogy ne dolgozzam. 60 ezer dolláros nyugdíjalapom már 5000 dollárt vesztett a tőzsdén" - mondta.
A nyugdíjasok szövetségének (AARP) egyik felmérése szerint hozzá hasonlóan a 45 éven felüli alkalmazottak sorában tízből hét azt tervezi, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is fog dolgozni. Azok közül, akik 65 éves korukban nem kívánnak teljes nyugdíjassá válni, 64 százalék azért kíván tovább dolgozni, mert "szüksége van a pénzre" vagy "segíteni akar családtagjainak."
(MTI)
Noha Lengyelország 2009. évi költségvetési tervezetében 4,8 százalékos GDP-növekedést számolt a kormány, ezt, a lengyel jegybank monetáris politikáért felelős tanácsának tagja szerdai nyilatkozata szerint, 2,8 százalékosra kellene módosítani.
A lengyel közgazdászok is már jelezték, hogy ez a növekedési irányzat nem veszi figyelembe sem azt, hogy a világban pénzügyi válság megy végbe, és hogy a nyugat-európai gazdaságokban recessziós helyzet állt elő. Ezért ők ez idő szerint egy 3,9 százalékos növekedésre számítanak.
A lengyel GDP tavaly még 6,7 százalékkal nőtt, az idei évre ennek alapján a kormány 5,5 százalékos növekedést vár.
(MTI)>
Egyetértenek a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által bejelentett rendkívüli, átmeneti intézkedésekkel a megkérdezett munkaadói szervezetek.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára elmondta, hogy ők már a válság előtt azt javasolták, hogy a közszférában (közalkalmazottak és köztisztviselők) nominális szinten kell tartani a béreket.
Ungvárszki Ágnes, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének közgazdasági igazgatójak elmondta, hogy egyetértenek a bérek befagyasztásával, bővebben később, az egész csomag ismeretében kívánnak nyilatkozni.
Vadász György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) alelnöke kiemelte: egyetértenek minden olyan megoldással - így a kormány tervezett intézkedéseivel is - amely a jelenlegi körülmények között a gazdasági és a pénzügyi válság hatásainak kivédését, illetve a stabilitást, és a bizalom megerősítését szolgálja.
(MTI)
Japán sajtóértesülések szerint az amerikai General Motors (GM) járműipari óriás elnöke többek között azért utazik tárgyalni a japán Toyota vezetőségével, hogy támogatást kérjen, amivel kikerülhetne pénzügyi-üzleti válságából. A jelek szerint nem elég neki az amerikai kormányzatnak a járműipar támogatására ígért összesen 25 milliárd dolláros segélycsomagjából a rá jutó 10 milliárdos rész. Bejelentette, hogy finanszírozói vállalkozásának, a GMAC-nak a tevékenységét hét európai országban - például Csehországban, Szlovákiában - is abbahagyja november elejétől, a magyarországit egyelőre nem.
Japánban a GM főnöke állítólag eladásra kínál vállalatrészeket, illetve a két nagy járműipari vállalat között már meglévő műszaki együttműködés kiterjesztésének lehetőségeiről is tárgyalna.
(MTI)