"Az eddig látott óriási volatilitás jellemző lehet az előttünk álló időszakban is, a befektetői bizalom alakulásának megfelelően. Továbbra sem számítunk azonban arra, hogy a forint elszállna." - olvasható a Raiffeisen Bank szerda este kiadott heti devizapiaci elemzésében.
A bank szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy mivel ma az elmúlt egy hét során már másodszorra is a 270-es szint felett járt a forint/euro árfolyam, történetének legvolatilisebb hetét tudhatja maga mögött a magyar fizetőeszköz.
Az extrém volatilitás azzal függ össze, hogy a forint teljes mértékben ki van téve a nemzetközi hangulat változásának. A befektetők bizalma nem túl erős Magyarország iránt, amit az is jelez, hogy Izlanddal egy lapon emlegetnek minket, mint az IMF segítségét szükség esetén igénybe vevő ország - olvasható a jelentésben.
A továbbiakkal kapcsolatban a bank elemzői arra számítanak, hogy a korábbi ingadozási sáv közepén (282) nem lép túl a forint/euro árfolyam. Szükség esetén nemzetközi segítségre is számíthatunk: az IMF, valamint az Európai Központi Bank is támogathatja Magyarországot - teszik hozzá. "Középtávon továbbra is azt várjuk, hogy a jelenlegi pánik elmúlik, a befektetői hangulat fokozatosan javulni fog, a forint pedig visszatér egy 250 körüli szűkebb kereskedési sávba."
(Portfolio)Megszorító intézkedéseket vezetett be a hódmezővásárhelyi önkormányzat és elrendelte a pénzügyi tartalékképzést csütörtöki rendkívüli ülésén. A döntéseket a pénzügyi-gazdasági válság elhúzódásával indokolták. Lázár János polgármester indítványára a közgyűlés egyhangúlag megszavazta, hogy az önkormányzat október 15-ével minden kötelezettségvállalást felfüggeszt. Utasították az önkormányzati intézményeket és a városi érdekeltségű gazdasági társaságokat a személyi és dologi kiadások csökkentésére, a folyamatban lévő fejlesztések áttekintésére. Minden intézmény és cég köteles október 31-ig javaslatot tenni költségei csökkentésére. Emellett a jegyző utasítást kapott arra, hogy az önkormányzat 2009. évi költségvetési koncepciójának összeállításában csak a törvény szerint kötelező önkormányzati feladatok és az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések finanszírozása szerepelhet. (MTI)
Fél 11-re megnyugodott a piac, a BUX visszaerősödött egészen mínusz 5,2 százalékig, jelenleg 13 724 ponton áll. Az OTP nem tudott javítani, a mínusz 8-10 százalékos környéken mozog. A Mol azonban jelentősen erősödött, mínusz 1,6 százalékon áll.
A forint is erősödésnek indult az elmúlt percekben, már 261-nél jár az euró jegyzése.