"Az eddig látott óriási volatilitás jellemző lehet az előttünk álló időszakban is, a befektetői bizalom alakulásának megfelelően. Továbbra sem számítunk azonban arra, hogy a forint elszállna." - olvasható a Raiffeisen Bank szerda este kiadott heti devizapiaci elemzésében.
A bank szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy mivel ma az elmúlt egy hét során már másodszorra is a 270-es szint felett járt a forint/euro árfolyam, történetének legvolatilisebb hetét tudhatja maga mögött a magyar fizetőeszköz.
Az extrém volatilitás azzal függ össze, hogy a forint teljes mértékben ki van téve a nemzetközi hangulat változásának. A befektetők bizalma nem túl erős Magyarország iránt, amit az is jelez, hogy Izlanddal egy lapon emlegetnek minket, mint az IMF segítségét szükség esetén igénybe vevő ország - olvasható a jelentésben.
A továbbiakkal kapcsolatban a bank elemzői arra számítanak, hogy a korábbi ingadozási sáv közepén (282) nem lép túl a forint/euro árfolyam. Szükség esetén nemzetközi segítségre is számíthatunk: az IMF, valamint az Európai Központi Bank is támogathatja Magyarországot - teszik hozzá. "Középtávon továbbra is azt várjuk, hogy a jelenlegi pánik elmúlik, a befektetői hangulat fokozatosan javulni fog, a forint pedig visszatér egy 250 körüli szűkebb kereskedési sávba."
(Portfolio)A piacoknak az embereket kell szolgálniuk - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár szombaton a franciaországi Colombey-les-deux-Églises-ben, ahol Nicolas Sarkozy francia elnökkel közösen megnyitotta Charles de Gaulle egykori francia elnök emlékhelyét. A német kormányfő szerint jelenleg a piacok "kilengésének" vagyunk tanúi. Hangsúlyozta, hogy bele kell kényszeríteni a piacokat egy szociális rendbe. Ezt csak akkor lehet megtenni, ha Németország és Franciaország szorosan együttműködik, és latba veti súlyát Európáért.
Sarkozy is hangsúlyozta a francia-német barátság szükségességét. "Soha nem tapasztalt válság rázza meg a világot, és sújtja Európát is. Európa csak akkor tudja megőrizni egységét és tud cselekvőképes maradni, ha Franciaország és Németország együttműködik... Működjünk együtt úgy, ahogyan Adenauer kancellár és De Gaulle tábornok tette, népeink és Európa javára" - mondta.
A G7-csoport pénzügyi vezetői pénteken Washingtonban összehangolt választ ígértek a nemzetközi hitelválságra. A világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7-ek pénzügyi vezetői egyetértettek, hogy egyeztetett reagálásra van szükség. Arról a brit javaslatról viszont már nem tudtak egyetértésre jutni, hogy garantálják a bankközi hitelezéseket. A globális recesszió előérzete és a pénzügyi piacokon uralkodó pánik közepette a G7-ek elismerték: a hitelpiacok 14 hónapi zavarai után a továbbiakban már nem engedhető meg az országonkénti, eseti válságmenedzselés. (MTI)
Nyolcszáz pontos napközbeni kilengések után az utolsó fél órában megint megcsúszott a New York-i tőzsde vezető indexe, a Dow Jones végül másfél százalékos veszteséggel zárta a napot. A Nasdaq viszont, ha minimálisan, 0,3 százalékkal is, de erősödött. Esett az olajár is, ami válság idején nem meglepő. Annál meglepőbb, hogy az arany árfolyama két nap alatt közel ötven dollárt zuhant. A forint a dollárral és az euróval szemben is erősödött. (MTI)
A nyereséges oldalra kerültek a vezető New York-i tőzsdemutatók pénteken, a kereskedés leállítása előtt harminc perccel. Közép-európai idő szerint 21:30 órakor a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 27 pont emelkedéssel 1672 ponton volt. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8750 ponton állt 168 pont növekedéssel. (MTI)
A csütörtöki húsz dolláros esést követően pénteken újabb 27,5 dollárral csökkent az arany ára a New York-i tőzsde fémrészlegén. A COMEX-en most 859 dolláros árfolyamon lehet decemberi lejáratú aranyt jegyezni. Pénteken igen széles sávban, 829,00 és 936,30 dollár között mozgott a nemesfém ára. Az ezüst unciája decemberre 1,275 dollárral 10,60 dollárra, a platina unciája januárra 38,50 dollárral 1005,20 dollárra, a palládium unciája decemberre 7,20 dollárral 197,50 dollárra esett. (MTI)