Három napra beindult a munka hétfőtől a romániai Dacia autógyárban, miután 18 napig munkaszünetet tartottak mind a kilencezer alkalmazottnak. A társaság novemberi adatai szerint az eladások 52 százalékkal estek vissza 2007 novemberéhez képest.
Ehhez fogható zuhanás még nem volt a cég történetében. A múlt havi rossz eredmények beillenek az utóbbi hónapok tendenciájába. A novemberi eladások 29 százalékkal kisebbek, mint az októberiek, és 46 százalékkal maradnak le a szeptemberiek mögött - írja az Új Magyar Szó napilap.
Romániában az elmúlt hónapban csak 4688 gépkocsit tudott értékesíteni a Dacia, szemben a tavaly novemberi több mint tízezerrel. A francia Renault-tulajdonban lévő Arges megyei központú gépkocsi gyárban már be is jelentették, hogy nem tudják tartani az idei évre kitűzött céljaikat. Számításaik szerint 2008-ban 50 ezer gépkocsival kevesebb kerül le a futószalagról, mint azt eredetileg tervezték, vagyis a 320 ezer helyett 270 ezer. A cég nem is tudja felbecsülni, hogy milyen számokkal zárul majd december. Az már biztos, hogy novemberi megrendeléseik csupán 3600-ra rúgnak, míg 2007-ben ennek legalább a kétszeresét kérték a forgalmazók.
A Dacia munkaszünetei és rossz eredményei közvetlen kihatással vannak a társaság közel ezer beszállítója által foglalkoztatott több mint százezer dolgozó sorsára is. A pitesti autóalkatrész-gyár nyolcszáz munkavállalót bocsátott el, a temesvári Elba pedig négyszázat küldött el ideiglenesen. (MTI)