Az Európai Uniós soros elnöki tisztét ellátó francia elnök, Nicolas Sarkozy szerdán "a gazdasági helyzetnek megfelelő kitűnő döntésnek nevezte", hogy a központi bankok egyeztetett intézkedéssel, fél-fél százalékponttal csökkentették az irányadó kamatokat. "A bizalmi válsággal szemben összehangolt intézkedésekkel lehet csak megnyugtatni a piacokat" - hangsúlyozta Sarkozy a franciaországi Évianban egy nemzetközi világpolitikai konferencián. Az elnök szerint a kamatcsökkentések kiváló választ adnak a jelenlegi helyzetre, a pénzügyi intézmények likviditási problémáira és megkönnyítik a befektetéseket. "Üdvözölöm a döntést, amely már egy ideje kívánságaim között szerepelt" - tette hozzá.
Ezzel egyidőben a nemzetgyűlésben a politikai pártok a gazdasági válságról tartottak vitanapot, amelyen Francois Fillon kormányfő a gazdaságok és a vállalatok számára "erős jelzésnek" minősítette a kamatcsökkentést, amelyet "türelmetlenül várt mindenki". Megvédte azt a döntést is, hogy a francia-belga Dexia bankcsoportot megmentették. "Az állam nem a vezetők megmentéséért cselekszik. A Dexia irányítói leköszöntek. A francia állampolgárokat, a vállalatokat, a munkahelyeket, a gazdaságunkat kell megóvni. Ehhez az állam szavát adja" - fogalmazott Fillon.
Pénzhiány miatt megszűnik Kijevben a Soros György támogatásával létrehozott Modern Művészetek Központja, Ukrajna modern művészeti alkotások bemutatására szakosodott első galériája. Az 1995-ben megnyílt központ működését néhány évig a Vidrodzsennya elnevezésű ukrajnai Soros-alapítvány biztosította, míg 2004 óta pályázatokon elnyert összegekből és szponzori támogatásokból tartotta fenn magát az intézmény. A pénzügyi világválság következtében beszűkült lehetőségek miatt immár nem biztosítható tovább a központ működése. (MTI)
Csütörtökön Lettország is csatlakozott azon országok sorához, amelyek a Nemzetközi Valutaalap(IMF) támogatását kérik a nemzetközi pénzügyi válság okozta problémáiknak az áthidalására. "Úgy döntöttünk, hogy hivatalos tárgyalásokat kezdünk az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal a gazdaság stabilizálását célzó finanszírozásról" - mondta Ivars Godmanis miniszterelnök.
A pénzügyminiszter szerint a szükséges összeg nagyságáról menet közben egyeztetnek, a hitelt a gazdaság élénkítésére, a pénzügyi rendszer stabilizálására fordítják. A megbeszélésekről az első eredmények a jövő héten várhatóak a pénzügyminiszter szerint. Európa leggyorsabban fejlődő gazdasága a harmadik negyedben recesszióba csúszott, kibocsátása 4 százalékkal zsugorodott, nőtt az államháztartás hiánya - ami jövőre elérheti a GDP 4 százalékát -, s állami kezelésbe kellett venni a második legnagyobb pénzintézetet, a Parex Bankot, miután a betétesek megrohanták az intézményt. Eddig Magyarország mellett Kelet-Európában Ukrajna és Szerbia folyamodott az IMF támogatásáért.
A jövőre tervezett 2,5%-os GDP-arányos államháztartási hiány és a jelenlegi 66% körüli bruttó államadósság már beleillik a nemzetközi mezőnybe, a magyar pénzügyi rendszer azonban két ok miatt sérülékeny maradt a pénzügyi válságban - emelte ki a Napi Gazdaság mai konferenciáján tartott összefoglalójában Simor András jegybankelnök.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint egyrészt a magas külső és belső államadósság, másrészt az volt a sérülékenység forrása, hogy a magyar gazdaság "viszonylag lassan növekszik, illetve lassul és a piac nem is nagyon látja, hogy ez mitől fog gyorsulni". Ez az, ami Magyarországot különösen sebezhetővé tette - hívta fel a figyelmet Simor. A jegybankelnök hozzátette azt is, hogy a GDP-növekedés "lényegesen lassabb lett volna Magyarországon, ha nem lett volna devizaalapú hitelezés" az eltűnő magyar lakossági megtakarítások pótlása érdekében.
Simor meglátása szerint "a következő egy év intézkedéseinek arról kell szólnia, hogy hogy tudjuk a magyar gazdaság növekedési kilátásait javítani úgy, hogy nem álomvilágba kergetjük magunkat" (azaz szerkezeti változtatásokat is végrehajtunk, nemcsak válságot kezelünk). "Jól hangzó ötleteket mindenki tud mondani", a megvalósítás azonban már kérdéses. (Portfolio.hu)