Valamivel növelte már a nyitásban is 3 százalék fölötti emelkedését a BUX, az index dél után nem sokkal 3,7 százalékkal állt magasabban, mint az utolsó, december 31-i záróérték. A 452,5 pontos emelkedéssel 12 694 egységre kúszott fel a mutató.
A vezető részvények közül az OTP 3,5, a Mol 3,9, a Richter 4,9, a Magyar Telekom 3 százalékot emelkedett, de a Graphisoft kivételével valamennyi részvény pluszban van.
A költségvetés fő számai valószínűleg tarthatók, ám a bevételi oldalon jelentős kockázatok látszanak. Ilyen lehet, hogy a foglalkoztatottság és a fogyasztás nagyobb mértékben visszaesik, a béreket nem sikerül visszafogni, illetve, hogy a Magyarországon leányvállalatot működtető cégek konjunkturális pozíciói romlanak - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Ha mindez bekövetkezik, a Pénzügyminisztérium számításaihoz képest akár 300 milliárd forinttal is nagyobb lehet a bevételkiesés - mondta Kovács Árpád, megjegyezve: ha a nyugat-európai gazdasági növekedés 4 százalék körüli, a magyar nagyjából 2 százalékot tud teljesíteni, ha az előbbi -2, Magyarország 0 és -4 közé csúszhat vissza. (inforadio.hu)