A vezető amerikai távközlési cég, az AT&T bejelentette, hogy kénytelen lesz 12 ezer állást felszámolni a jövő év végéig a nehezedő gazdasági helyzet, illetve hagyományos üzleti tevékenysége forgalmának csökkenése, a költségcsökkentés, illetve szerkezeti átalakításának szükségessége miatt. A jövő évre a vállalatóriás az idei szinten tartja beruházásait, de teljes kiadásait 12 százalékkal szeretné mérsékelni. Az idén a mostani - a dolgozók 4 százalékát érintő - létszám leépítési bejelentés a második az AT&T-nél: áprilisban már beharangozott egy 4,6 ezer fős karcsúsítást, és tavaly már kilátásba helyeztek egy három évre szóló 10 ezer fős leépítést. (MTI)
A Magyarországi Volksbank Zrt. folytatja devizahitelezését. Az új hitelek értékesítésénél ezentúl az euró és a forinthitelezésre koncentrál. Az ügyfelek érdekében további intézkedésig felfüggesztette a svájci frank és dollár alapú új hitelek folyósítását. Ez nem érinti a svájci frank illetve dollár alapú, meglévő hitelszerződéseket és a már befogadott és folyósítás előtt lévő hitelkérelmeket.
Az intézkedést kizárólag a nemzetközi pénzpiacokon tapasztalható nagyon erős kamat- és árfolyamváltozások indokolják. Ez különösen a svájci frankot érinti, mivel a svájci frankban a kamat különbség az euróhoz képest korábban elég nagy volt ahhoz, hogy az árfolyamkockázatot kompenzálja. A kamatkülönbség ugyanakkor az elmúlt időkben olyan nagymértékben csökkent, és a volatilitás olyanképpen megnőtt, hogy az ügyfeleknek nem tanácsolják a svájci frank alapú hitelek felvételét.