Az OTP Bank tőke és likviditási helyzete továbbra is erős, a bank fundamentumai stabilak - nyilatkozta a Portfolio.hu-nak Urbán László, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese. A szakember szerint a legnagyobb hazai bank erősségét megkérdőjelező piaci pletykákat shortosok (a részvény árának esésére játsszók) és devizapiaci spekulánsok terjeszthetik. A hitelintézet tőkehelyzete kapcsán Urbán fontosnak tartotta kiemelni, hogy miközben a most megmentésre szoruló brit bankok Tier 1 mutatója a mentőakció után lesz 9%-os, addig az OTP Bank Garancia eladás utáni Tier 1 rátája 11% feletti. A szakember szerint félrevezető Izland, illetve az ottani bankpiac helyzetét összekötni Magyarországgal, hangsúlyosan azért, mert nálunk, erős fundamentumai révén, az OTP Bank stabilizációs erő. Urbán kiemelte, hogy az OTP Bank a nemzetközi pénzpiaci folyamatok hatásait nem ölbe tett kézzel várta, már a nyár folyamán visszafogta a vállalatfinanszírozást, leánybankjai hitelexpanzióját, így most is erős és stabil a likviditási helyzete. (Portfolio.hu)