Index Vakbarát Hírportál

Romba dönti a kínai textilipart a jüan erősödése

2010. július 13., kedd 13:37

A kínai textilipari üzemeknek a fele tönkremehet, ha a kínai nemzeti valuta öt százalékot erősödik az amerikai dollárral szemben - állítják ipari szakemberek.

A vállalatok átlagosan 3-5 százalékos haszonkulccsal dolgoznak, amely  a jüan felértékelődésével zsugorodni kezdett, s a nyersanyagok, valamint a munkabér költségnek ezzel párhuzamos emelkedésével veszélybe kerülhet az ágazat jövője - jelentette ki a China Daily című angol nyelvű napilapnak Kao Jung (Gao Yong) az országos textil- és ruhaipari tanács alelnöke.

A kínai kormány márciusban elvégzett egy úgynevezett "jüan-stressz" tesztet, amelynek eredménye azt mutatta, hogy a jüan 1 százalékos erősödése a haszonkulcs 1 százalékpontos csökkenését eredményezi.

A nagyobb mértékű felértékelődés munkahelyek millióit veszélyezteti - állítják a kereskedelmi minisztérium illetékesei, megjegyezve, hogy a textilágazat közvetlenül 20 millió embert foglalkoztat és további 140 millió ember érintett a gyapottermesztésben.

2005 és 2008 között a kínai jüan 21 százalékkal erősödött, aminek következtében megdrágultak a kínai textilipari termékek, s ezzel a vietnami, az indonéziai és más délkelet-ázsiai versenytársaikkal szemben szinte teljesen eltűnt korábbi - olcsóságukból eredő - előnyük.

Az utóbbi időkben a munkabérnövelés kikényszerítésére irányuló - egyre szélesebb körben tapasztalható növekvő nyomás még nehezebb helyzetbe hozza az ágazati termelőket - hangoztatják a szakemberek.

Rovatok