Index Vakbarát Hírportál

Kétmilliárdba fájhat az UBS-nek a Madoff-ügy

2010. november 25., csütörtök 07:19

A Bernard Madoff Ponzi-csaló károsultjainak megbízottja a New York-i csődbíróságra beadott feljelentésében 2 milliárd dollárt követel a svájci UBS banktól, amiért az szerinte aktívan részt vett a csalásban - jelentette be szerdán a károsultak érdekeit képviselő Irving Picard.

A megbízott összesen 23 esetben elkövetett pénzügyi csalással és hűtlen kezeléssel vádolja a bankot és a bankhoz közel álló intézményeket. Picard elmondása szerint a UBS "a törvényszerűség auráját biztosította" több nemzetközi feeder alap esetében azzal, hogy finanszírozta, adminisztrálta őket, és kezelte letétjeiket. Ugyanakkor a UBS a nyilvánosság számára nem hozzáférhető egyezményekben tagadta meg a jogi felelősségvállalást az alapok tevékenységéért - tette hozzá.

Picard szerint a bank rendelkezett a csalásra utaló információkkal, ennek ellenére tette meg Madoffot a feeder alapok alkezelőjévé, aki így szabadon állapíthatta meg azok értékét. "A Madoff-féle csalás nem jöhetett volna létre anélkül, hogy bank ne egyezett volna bele, hogy nemcsak a másik irányba néz, hanem még úgy is tesz, mintha valóban garanciát vállalna az eszközök létezéséért" - mondta a Wall Street Journal-nek nyilatkozó David Sheehan, Picard jogi tanácsadója.

Az UBS szerdán úgy reagált: "a vádak teljességében alaptalanok, s nem érdemiek. Az alap jogi dokumentációja nyilvánvalóvá tette, hogy az UBS-től nem tettek semmilyen felelősségvállalást. A UBS nem bír felelősséggel a szerencsétlen Madoff-botrány áldozatai felé".

A feljelentést Picard az előtt nyújtotta be, hogy a következő hónapban - két évvel Madoff letartoztatása után - lejárna annak lehetősége, hogy a károsultak pénzt követeljenek azoktól az ügyfelektől, akik a befektetési intézet összeomlása előtt mentettek ki nagyobb összegeket az alapból.

A hetvenegy éves Madoff, aki a NASDAQ részvénytőzsde elnökeként is tevékenykedett, minden korábbinál nagyobb, 65 milliárd dolláros kárt okozó pénzügyi csalássorozatot hajtott végre húsz éven át. Áldozatait a piramisjátékra emlékeztető Ponzi-trükk alapján csapta be: látszatbevételeket produkált nem létező tőzsdei ügyletekből, a korábbi befektetőknek pedig magas kamatokat fizetett az új áldozatok pénzéből. (A visszaélést az olasz származású csalóról, Charles Ponziról nevezték el, aki az 1920-as évek elején csapta be sorozatban ügyfeleit.)

A gazdasági válság beköszöntével azonban nem érkezett új pénzforrás a "rendszerbe", ezért derülhetett fény az üzletember által elkövetett bűncselekmény-sorozatra. Madoff 2009 márciusban bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott tizenegy vádpontban, jelenleg 150 éves börtönbüntetését tölti.

A csalással szerzett pénz zöme örökre elveszett: részben eljátszották a tőzsdén, részben a Madoff család fényűző életét finanszírozták belőle.

Rovatok