Az eurózóna közel tizenkét éves fennállásának eddigi legsúlyosabb válságát élte 2010-ben. Eleinte úgy tűnhetett, a problémák az eurózóna perifériális országaira koncentrálódnak. A piac legott rá is ragasztotta a "disznók" (angolul PIGS) bélyeget ezekre az országokra (Portugália, Írország, Görögország, Spanyolország), bár már világosan látszik, hogy kisebb-nagyobb gondokkal ennél jóval több ország küszködik. Az egységes válságkezelés, az országok egyéni érdekeinek ütközése, és az így kialakult tehetetlenség miatt alapjaiban rengett meg a bizalom az euró és a közösség szilárdságával szemben. Az európai integráció számára a tét most már annak eldöntése lehet, fennmarad-e a jelen formájában az euró vagy sem.
A valutaövezet problémáit sommásan leginkább európai adósságválságként hivatkozzák, közelebbről nézve a nagyfokú integráció mellett vagy ellenére az egyes országok más és más úton jutottak el odáig, hogy helyzetük válságosnak legyen mondható. A közös fizetőeszköz, az alacsony kamatkörnyezet jó ideig elfedhette (sőt, gerjesztette) ezeket a problémákat, pedig a legtöbb esetben nem csupán a válság szülte pillanatnyi krízishelyzetről van szó.
Az európai adósságválság első főszereplőjeként Görögország problémái 2009 decemberében kerültek a befektetői figyelem középpontjába. A történetbe 2010 tavasza hozott "drámai" fordulatot, amikor kiderült, a hellén állam évek óta trükközéssel éri el, hogy az Eurostatnál alacsonyabb deficitmutatók szerepeljenek az ország neve mellett. Így történt, hogy a görög kormány által januárban meghatározott 3,7%-os deficitcél helyett a legrosszabb várakozásokat is felülmúlóan 15,4% lett a felülvizsgált GDP-arányos államháztartási hiány az előző évben.
Ezzel együtt gyorsan elindultak a számolgatások: a görög állam adóssága aggasztó mértékben fog emelkedni a következő években, egészen a hazai össztermék 150%-áig. A piac kíméletlenül "szemétre dobta" Görögországot, bár a hitelminősítők lépése még jó ideig késett. Áprilisra a görög állam csődkockázata az egekbe emelkedett (200 bázispontról 1000 bázispont közelébe, ami azt jelenti, hogy ugyanannyi államkötvény nemfizetése elleni biztosítás díja a piacon megötszöröződött), jelentősen megdrágult, majd gyakorlatilag ellehetetlenült az állam számára a piaci forrásbevonás.
Többoldalú fenyegetőzések után az EU a görög mentőcsomag összerakása mellett döntött. Május elején 110 milliárdos hitelcsomagot kapott Görögország, amelyből 30 milliárdot állt a Valutaalap. Az elemzők jó része úgy gondolja, hogy Görögország előbb-utóbb elkerülhetetlenül államcsődbe jut. A kitűzött hiánycél tartása idén valószínűleg nem sikerül, a piac pedig kételkedik a jövőbeliek tartásában, minthogy az utóbbi 20 évben nem látott méretű utcai ellenállásában fejezte ki a lakosság a megszorításokkal szembeni nemtetszését.
A mentőcsomag igazából nem tudta lehűteni a kedélyeket, a valutaövezet fenntarthatósága került fókuszba. Görögország az eurózóna Akhillesz-sarkának bizonyult.
A második "áldozat", Írország sztorija különleges, hiszen a válság előttig mintaországnak számított, alacsony államadóssággal, magas növekedéssel, látványos fejlődéssel. Ugyanakkor ez a növekedés főleg olyan szektorokra épült, amelyeket a válság csúnyán ledózerolt, az egyik az ingatlanpiac, a másik a pénzügyi szektor. Az ír bankszektor mérete sokszorosan meghaladta az ír nemzeti összterméket, amit az is jól mutat, hogy csak az Anglo Bank feltőkésítése az éves GDP negyedébe került, az egész megrogyott bankszektorra a GDP közel felét is elkölthették, ráadásul egy részét a nyugdíjalapból. Már a bankmentések előtt is kétséges volt, hogy a válság miatt jelentősen megromlott költségvetési egyenleget valóban helyre tudják-e állítani, illetve ez mennyi időt venne igénybe. A bankmentések viszont annyira padlóra küldték a közpénzügyeket (hiány a GDP 32%-a), hogy a piac végül "kikényszerítette" az írekből a 85 milliárd eurós mentőcsomag elfogadását, valamint a megszorító intézkedések dús csomagját.
Még el sem fogadták az ír mentőcsomagot az eurózóna döntéshozói, a piacon máris egy lehetséges harmadik "áldozat" került reflektorfénybe, a portugálok.
Portugáliának nincs különleges válság sztorija, az eurózóna szegényországának versenyképességben alulmaradt gazdaságára csak újabb, súlyos csapást mért a válság. A gazdaság szerkezeti problémái miatt hiába próbálta a portugál kormány "kinőni" a mostanra mintegy 90%-os államadósságot. Portugália az ékes példa arra, hogy az euró nem feltétlenül csinál sikersztorit egy országból. Az ikerdeficitet az euró bevezetése óta nem sikerült leküzdeni, az exporttermelő képességgel szembeni túlfogyasztás, a megtakarítások alacsony szintje, kevés valódi húzóágazat jellemzi a gazdaságot. A magas munkanélküliség miatt a társadalmi feszültségek óriásira nőttek, így akárcsak a görögöknél, itt is kétséges, a nemrég bejelentett költségvetési hiánycsökkentéseket véghez tudja-e vinni a kormány. A Moody’s már kilátásba helyezte a jelenleg még elsőrendű portugál államadósság leminősítését.
A PIGS akronim negyedik tagjával szemben is vannak aggodalmak, ugyanis akárcsak az ír, a spanyol ingatlanszektor is túlfűtöttség után pukkant ki a válság során. Az államháztartási hiány elég magas (2009-ben 10% feletti), de a GDP-hez mért államadósság egyelőre mérsékeltebb a többiekéhez képest, alig magasabb a maastrichti kritériumszint 60%-nál.
Azért van mégis nagyobb figyelem a spanyolok körül, mivel a portugálok és spanyolok kimentésével kimerülne az eurózóna pénzügyi segítségnyújtásra szánt 750 milliárd eurós EFSF (Európai Pénzügyi Stabilitási Alap) kerete. Bár a válságmechanizmust állandó időintervallumra kiterjesztették, az EFSF keretösszege nem változott, így ha kimerül, az eurózóna újra sérülékenyebbé válhat. Ráadásul a spanyol államadósság nominálisan többszöröse a portugálnak vagy a görögnek, vagyis jóval nagyobb falatnak bizonyulhat önmagában is.
A portugálokkal és spanyolokkal nem ér véget a sor. Eredetileg a PIGS csoportba tartozott még Olaszország is (+Italy - PIIGS), magas államadóssága, és labilis belpolitikai helyzete miatt. Az olasz háztartások megtakarító attitüdje azonban segít alacsonyan tartani a gazdaság külső finanszírozási igényét, így még nem kerültek komolyan az adósságkrízis kereszttüzébe.
A belgák viszont épp mostanában kezdenek belekerülni ebbe a körbe. Ennek fő oka az, hogy Belgiumnak fél éve nincs egységes kormánya, a flamandok és vallonok megosztottsága idén az ország kettészakadását is felvetette. Az egyik legnagyobb hitelminősítő, a Standard and Poor’s jelezte, fél éven belül jöhet a leminősítés, ha nem alakul kormány, és nem tesznek lépéseket az államadósság növekedésének megállítására.
Az előbb felsorolt öt országban közös, hogy mindegyikben igen magas az államadósság. 2012-re épp ez az ötös rendelkezhet az Európai Unión belül a legmagasabb államadósság-rátával. Egyben ők azok, akik a leglassabb gazdasági növekedésre számíthatnak a közeljövőben. A költségvetés konszolidálását megkezdték a görögök, írek, portugálok és spanyolok is, de az adósság a következő években még inkább nőni fog, az öreg kontinens számára egyébként jelentkező kihívások (pl.: öregedő társadalom, tartósan magas munkanélküliség) mellett kellene a krízishelyzetből kimenekülni.
A befektetők bizalma azonban egyik mentőcsomag után sem állt helyre, legfeljebb csitult a vihar. Az Európai Központi Bank továbbra is vásárolja az országok államkötvényeit, időről időre olyan vélemények látnak napvilágot, amely szerint a következő egy-másfél évben néhány eurózóna tag ki is léphet a közösségből, de legalábbis jobban tennék, ha így tennének. A legnagyobb finanszírozó országnak, Németországnak pedig egyre terhesebb a megmentő szerepe.
Májusban, a Görögország körüli csődfélelmek nyomására létrehozták az Európai Pénzügyi Stabilitási Alapot, 750 milliárd euró értékben, a Nemzetközi Valutaalap 250 milliárd euróval járult hozzá.
A legutóbbi uniós csúcs első napján (2010. december 16.) pedig megállapodtak a tagállamok a Lisszaboni Szerződés módosításáról is, amelyre azért van szükség, hogy megteremtsék a jogi feltételeit egy - a mostani, 2013-ig tartó ideiglenest felváltó - állandó stabilizációs mechanizmus (egy bármikor hozzáférhető hitelkeret) létrehozásához. Mindössze két mondatból áll az a szöveg, amellyel az Európai Unió kormányai legkésőbb márciusig módosítani kívánják az uniós szerződést. Ezzel megnyílna az út, hogy 2013 első felétől állandó válságkezelési mechanizmus, ún. Európai Stabilitási Mechanizmus álljon fel, és kétségtelen, hogy azokat az aggodalmakat ez lehűtheti, amelyek amiatt alakultak ki, mert az eurózóna nem rendelkezett egységes és gyors válaszlépések tervével a görög válság kirobbanásakor. Más részről az utóbbi időben már az is aggodalmas, hogy az érintett országok esetleg sosem lesznek képesek visszafizetni hiteleiket, a közösségen belül csak "vándorol" az adósság, de valójában kérdéses, miként oldódik meg az adósságválság.
Ami a közeli jövőt illeti, 2011-ben a GDP közel negyedének megfelelő forrásbevonásra lesz szüksége a PIGS országoknak az államadósság megújítására és a költségvetési hiány finanszírozására a velük szemben változatlanul ideges piaci körülmények között. Fontos évnek néz elébe tehát az eurózóna, de az Európai Unió is, képes lesz-e Münchausen báróként saját hajánál fogva kirángatni magát a pácból.