Index Vakbarát Hírportál

Svájc most épp erősítette a frankot

2011. augusztus 17., szerda 10:10 | aznap frissítve

Közleményt adott ki szerdán reggel kilenc óra előtt néhány perccel a svájci jegybank, amiben további intézkedéseket vázol a frank árfolyamának gyengítésére, ezek között azonban nincs szó a korábbi pletykák által valószínűsített árfolyamrögzítésről vagy árfolyamsáv megszabásáról.

A hírre a frank árfolyama szárnyalni kezdett, az euróval szemben  1,12-nél is járt – reggel még 1,15 fölött volt –, a forinttal szemben pedig pár perc alatt 235 alól 242 forintig ugrott az árfolyam.

A közleményben a jegybank megállapítja, hogy az eddigi intézkedések hatással voltak a frank árfolyamára, ugyanakkor a valuta még mindig erősen túlértékelt. Ezért újabb likviditásbővítő intézkedéseket jelentettek be, a bankok betétállományát 120-ról 200 milliárd frankra növelik, és devizapiaci csereügyleteket is kötnek. A jegybank ismét kijelenette, hogy szükség esetén kész további lépéseket tenni a frank gyengítésére.

Az árfolyamrögzítés azért került szóba a piacokon, mert az erős frank már a svájci gazdaságnak is elviselhetetlen, és csak ez tűnt megfelelő eszköznek a hatásos gyengítésére. Az ötlet előnyeiről és hátrányairól részletesenkorábbi cikkünkben olvashat.

Közben ülésezik a svájci kormány is az erős frank miatt, itt azonban nem várható olyan döntés, ami befolyásolhatná a forint-frank árfolyamot, a tervezett kormányzati intézkedéskről szóló pletykák a svájci gazdaság egyes ágazatainak kompenzálásáról szólnak az erős frank negatív hatásai miatt.

Rovatok