Index Vakbarát Hírportál

Megszűnik a Naftogaz, vége a háborúnak?

2011. szeptember 2., péntek 17:33

Az ukrán kormányfő bejelentette, az állami kézben lévő energetikai óriás, a Naftogaz felmondja az Oroszországgal kötött gázipari megállapodásokat. Mikola Azarov elárulta: egy felszámolási eljárást követően maga a cég is megszűnik, helyét egy újonnan alapított vállalat veheti át. A kormányfő a gázmegállapodások felmondását is ezzel az átalakulással indokolta, értesült az orosz Ria Novosti hírügynökség.

A tudósítás szerint Ukrajna többször is megpróbálta felmondani az orosz Gazprommal 2009-ben kötött gázmegállapodást, ami a világpiaci nyersolaj árváltozásához köti a földgáz árát. A szerződés aláírása miatt a korábbi ukrán kormányfő, Julija Timonsenko ellen bírósági eljárást indítottak.

Azarov szerint a 2009-es megállapodás sért egy korábbi, 2004-ben kötött egyezséget, ami a két ország közötti gázszállítások felülvizsgálatát még lehetővé tette.

Múlt héten Dmitrij Medvegyev orosz elnök bejelentette, az ukránok olcsóbban is kaphatnak gázt, ha beleegyeznek a Gazprom és a Naftogaz összeolvasztásába. Azarov erre úgy válaszolt, országának nem árengedményre, hanem tisztességes gázszerződésre lenne szüksége.

Tőzsdére viszik az új céget

Azarov csütörtökön még arról beszélt, a Naftogaz szerkezeti átalakításának keretében leválasztják és tőzsdére viszik a gázkitermelő üzletágat. Korábban Jurij Bojko energiaügyi miniszter azt közölte, Kijev 5-6 milliárd dollárt szeretne bevenni a Naftogaz kisebbségi részének eladásából.

A befolyó pénzből olyan céget fejlesztenének ki, amely képes az ukrán gázkitermelés növelésére és a gázszállító rendszer fejlesztésére.

A tőzsdére vitel lehetséges időpontjáról a kormányfő nem szólt, korábban a Naftogaz vezérigazgatója 2013-as bevezetésről tett említést.

A saját lábra állás részeként az állami gázkitermelő csütörtökön megállapodást kötött a Royal Dutch Shell-lel a nehezen kinyerhető ukrán gázkészletek kitermeléséről. Az ukrán energiaügyi miniszter hangsúlyozta, a megállapodás már a közeljövőben lehetővé teszi az ukrajnai gázkitermelés növelését.

Szabadulnának

Kijev a napokban jelentette be,  a következő években kétharmadával tervezi csökkeni orosz gázimportját. Részleteket eddig nem közöltek, de a kormány megkezdte azoknak a lépéseknek a megvitatását, amelyek révén lényegesen csökkenthető Ukrajna gázfüggősége Oroszországtól.

Ukrajna, amely hazai gázfogyasztásának közel 60 százalékát orosz behozatalból fedezi, úgy véli, az orosz gázár túl magas ahhoz, hogy az ukrán termékek versenyképesek legyenek a világpiacon. Oroszország ezer köbméterenként 350 dollárért szállítja a földgázt Ukrajnának a harmadik negyedévben és mintegy 400 dollárt kér majd az utolsó negyedben. Ukrajna tavaly 40 milliárd köbméter orosz földgázt importált, ezt a következő öt évben 12 milliárdra akarja csökkenteni.

Rovatok