Index Vakbarát Hírportál

Rendkívüli bankadót vezet be a szlovák kormány

2012. május 28., hétfő 17:55

Közel 50 millió euró (15,2 milliárd forint) többletbevételre számít a szlovák kormány abból a banki különadóból, amelynek bevezetését hétfőn - a Szlovákiában működő bankok képviselőivel való találkozóját követően - erősítette meg Robert Fico szlovák kormányfő.

A rendkívüli banki adó a szlovák miniszterelnök szerint csak az idei évre vonatkozó, egyszeri adóteher lesz. A jövő évtől azonban a már korábban bevezetett bankadó szintje emelkedne. Az intézkedést a közkiadások konszolidációjának szükségességével valamint a szlovákiai bankoknak az előző években elért rekordbevételeivel indokolja Robert Fico.

A kormányfő ugyan ezúttal nem említette, milyen mértékben emelkedhetne 2013-tól a bankadó, arra viszont rámutatott, hogy ebből a fajta adóteherből már a jövő évben 100 millió euró bevételre számít az állam. Robert Fico egy korábbi nyilatkozatában ugyanakkor azt mondta: el tudja képzelni, hogy a Radicová kabinet idején jóváhagyott bankadó szintjét a jelenlegi 0,4 százalék helyett 0,6-0,7 százalékra emelné.

Robert Fico a bankok képviselőivel való egyeztetését követően arról beszélt: több oka is van annak, hogy a bankok megemelt adóterhek formájában vegyenek részt a közkiadások konszolidációjában. A szlovák miniszterelnök szerint az egyik ok, hogy a pénzintézetek bevételei az utóbbi két évben rekord nagyságúak voltak és a szlovákiai bankok egyébként is jobb kondícióban vannak, mint a külföldi székhelyű anyavállalataik. Hozzátette: a banki adóterhek ilyen formájú emelésének további oka az is, hogy Szlovákia nem tudja megadóztatni a pénzintézetek által külföldre kifizetett osztalékokat.

Rovatok