Index Vakbarát Hírportál

Dinamikus középvállalat, megbízható partnerrel

2011. november 28., hétfő 10:30 | aznap frissítve

Öt évvel alapítását követően 2008-ban a Pannoncom-Kábel Kft. a Pegazus Díj tulajdonosa lett. Ezzel a címmel az adott régióban legdinamikusabban fejlődő középvállalatokat díjazzák. A cég egyrészt kábelalapú termékek nagykereskedelmi értékesítését, másrészt a gyengeáramú hálózatok építési anyagainak forgalmazását végzi. A társaság ügyvezetője korábban is ebben a szektorban dolgozott, az ott megszerzett tapasztalatait és szaktudását felhasználva mára a vállalat három milliárd forintnyi árbevételével a piac meghatározó szereplője lett. Az ügyvezetőt, Rentkó Andrást kérdeztük a vállalatról, valamint a fejlődéshez szükséges alapokról és partnerekről.

- A tevékenységek közül mi a Pannoncom-Kábel Kft. fő profilja?

- Az árbevételünk legnagyobb százalékát a nagykereskedelmi tevékenység teszi ki, a legnagyobb hazai szolgáltatóknak éppúgy szállítunk, mint a kisebb cégeknek. Közel 600 ügyfelünk van. Ugyanakkor kivitelezéssel is foglalkozunk, ebből származik a bevételünk 20%-a. Jövőre pedig kiskereskedelmi tevékenységgel és egy webáruházzal szeretnénk bővíteni a profilunkat.

- Importőrként mennyire érezték meg a válságot?

- Az euró árfolyam nagyarányú kilengése számunkra is kedvezőtlen hatással volt. Ennek kiküszöbölésére használjuk a határidős, treasury ügyleteket. Fontos lépés volt, amikor partnerünk a CIB felhívta a figyelmünket erre a szolgáltatására. Ez kiszámíthatóbbá teszi a cég működését és rugalmas konstrukció. Természetesen a CIB Bank számára is lényeges volt, hogy a Pannoncom társaság reálgazdasági szereplő és nem spekulatív céljaink vannak a rögzített árfolyamvásárlással.

- Milyen banki szolgáltatásokat vesz még igénybe a CIB-től?

- A klasszikus pénzügyi szolgáltatásokon kívül, mint a folyószámlavezetés vagy a bankkártya-használat, forgóeszköz- és beruházási hitelünk is van. Ezen kívül élünk gépjárműlízinggel, a jövőben pedig export tevékenységgel is szeretnénk foglalkozni, melyhez elképzelhető, hogy a CIB segítségével export hitelbiztosítást veszünk majd igénybe.

- Az állandóan változó gazdasági környezetben lehet még állandó partnerekben gondolkodni?

- Az elmúlt évek tapasztalata a Bankunk kapcsán ezt mutatja. A jövőben a faktorálást is szeretnénk a CIB Csoporton keresztül intézni, mert kényelmesebb és átláthatóbb, ha a cég pénzügyei egy kézben vannak. Ahogy az üzleti partnereimmel, úgy a banki kapcsolattartómmal kialakított személyes viszony is fontos nekem, úgy érzem, hogy a CIB-ben megfelelő üzleti partnerre találtam.

További információk

Rovatok