Index Vakbarát Hírportál

Két év alatt közel 1900 támogatott a Nemzeti Kiválóság Program keretében

2014. augusztus 21., csütörtök 14:30 | aznap frissítve

Nemzeti Kiválóság Program | Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos és konvergencia program

2012-ben indult a tehetséges hazai hallgatókat, oktatókat és kutatókat támogató, valamint a külföldön tevékenykedő magyar kutatókat hazahívó ösztöndíjrendszer, a Nemzeti Kiválóság Program. Öt és félezer jelentkezőből közel 1900 pályázó részesült támogatásban.

A program egy országos (A/1) és egy konvergencia-régióra (A/2) vonatkozó kiemelt projektből áll. Az országos program keretében a Magyarországon működő felsőoktatási intézmények hallgatói, oktatói és kutatói pályázhattak, míg a konvergencia-régiós programban kizárólag a vidéki egyetemekről érkező hallgatók, oktatók és kutatók nyújthattak be pályázatot. A két projekt egymást kiegészítve, szoros összefüggésben működik. Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, a projektgazda Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal közreműködésével megvalósuló kiemelt projekt összesen 6,75 milliárd forint összköltségvetésből gazdálkodik. 2012 áprilisa óta közel 1900 nyertes pályázó számára több mint 5 milliárd forint támogatás került kifizetésre ösztöndíjak formájában.

A projektiroda részprogramok keretein belül hirdette meg az ösztöndíjakat, összesen 61 kiírás formájában. A Magyary Zoltán részprogramban mesterszakos hallgatóknak, doktoranduszoknak, doktorjelölteknek, fiatal posztdoktoroknak és tapasztalt kutatóknak szóló felhívások jelentek meg. A Határon túli részprogram célja a határon túli magyar tudományos utánpótlás erősítése és a hazai és határon túli magyar értelmiség közötti szakmai kapcsolatok erősítése, célcsoportjai a Magyarország határain kívül élő, magyarul anyanyelvi szinten beszélő mesterszakos hallgatók, doktoranduszok, doktorjelöltek és oktató-kutatók. A Duna Régió stratégiához kapcsolódó részprogramban speciálisan az Andrássy Egyetemen közgazdaság, történelem, politológia, állam- és jogtudományok területén tevékenykedő hallgatóknak, doktoranduszoknak, fiatal és tapasztalt kutatóknak, valamint vendégoktatóknak szóló ösztöndíjfelhívások jelentek meg. A 2013 decemberében meghirdetett Új Közép-Európa részprogram (NCE) keretében a pályakezdő, ám ígéretes szakmai teljesítménnyel bíró, oktató-kutatói tapasztalattal, illetve nemzetközi munkavégzési gyakorlattal rendelkező magyar és külföldi kutatók magyarországi törekvéseit támogatja a program. Egy további részprogram keretében, államközi megállapodás alapján azok a montenegrói, albán és macedón állampolgárságú kiváló hallgatók is kaphattak támogatást, akik meghatározott tudományterületeken angol nyelvű képzést folytató magyarországi felsőoktatási intézményben vettek részt mesterképzésen.

                                      A Nemzeti Kiválóság Program számokban

Rovatok