Az első gyümölcs, amit megkóstolunk, hogy diszkrét bájával bevezessen minket az ízek birodalmába, és számtalan jótékony hatásával szolgáljon minket egy életen át.

Észrevétlenül válik nélkülözhetetlenné. Általában nem zengünk róla ódákat, nem nevezzük kedvencnek, és mégis, ha egyik napról a másikra eltűnne, sokkal szegényebbek lennénk.

Rég belopta magát minden étkezésünkbe. Reggel a müzlibe, tízórai mellé felcikkezve, ebédidőben a húsokra szószként csorog, uzsonna lehet almadzsem a friss vajas kenyéren, vacsorára aprítva kerülhet akár a salátába vagy csak úgy egyszerűen magában a tálra.

Dúskál a vitaminokban, nyomelemekben, jótékony hatással van szervezetünkre, és még a vonalainkra is vigyáz. Áldásos hatásait testünk meghálálja. A fényes héj számtalan kincset rejt, fehér húsát fogyasztva pedig immunrendszerünk lel támogatóra. 

Ott van a konyhánkban, a süteményeinkben, az italainkban. Lehet az hideg és frissítő, forró és jókedvre derítő, tüzes és bánatűző. Jelen van az üzleteink polcain, a piaci forgatagban, ringatózva a fáinkon, kertünk ékeként. Része történeteinknek, meséinknek.

De ez a ropogós gyümölcs sokkal több ennél, hisz közös történetünk az ősidőkig nyúlik vissza. A szívében mindenki őriz legalább egy kedves emléket, a fejében egy íncsiklandó receptet, a nyelve hegyén pedig a semmivel sem összetéveszthető, de mégis változatos, édes, egyben savanykás ízt.

Megannyi méretben és színben pompázhat, ki ezt, ki azt kedveli, de hazai gyermekek útját az alma soha el nem kerüli.