A Wekler Családi Pincészet és Panzió Mecseknádasdon, a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet dombjai között található. Harminckét éves vezetője Németországban szerzett diplomát. Végzettsége alapján nyugatabbra is könnyen boldogulna, mégis visszatért a mecseki községbe, hogy továbbfejlessze a felmenői alapította családi vállalkozást. Boraikkal már bordeaux-i megmérettetésen is nyertek aranyat.

Józanul szemlélve a dolgot, bármely, magyarságára büszke polgár könnyen beláthatja: sokszínűségünk inkább sűríti a nemzet kötőanyagát, nem pedig hígítja. Amely állítás bizonyos matériák, produktumok kapcsán is gyakorta igazolódik.

A Mecsek alján megtermő, némely klasszikus honi borfajta esetében például nem lehet nem említeni: tán még szőlő sem került volna a vidékre, ha nincs némi történelmi keveredés, változás a lakosság összetételében.

Miután százötven éves basáskodás után kivonult innen is a török – amely távozás sok okból, de mindenképpen együtt járt az őslakosok megritkulásával –, a lerabolt, kihalt vidékre az akkoriban túlnépesedő német tájakról hívtak új telepeseket. Főként a Dunán érkeztek, ladikkal. Elsősorban iparosok. Ami a mezőgazdaságot illeti, inkább csak a szőlő, a bor kultúráját hozták magukkal. Mecseknádasd esetében a föld is ahhoz adja magát leginkább.

Borászati buzgalmukra élő bizonyíték: az ezerhatszáz lakosú községben még ma is több a pince, mint a lakóház. Legközelebb decemberben, a hagyományos Mikulás napi pincejárás során tapasztalhatja meg az idelátogató turista: a pincék mindegyike szemrevalóan takaros. Ráadásul akad, amely felújítottan is minden szegletében őrzi a hajdani idők stíljét.

Mecseknádasd pincéi közül az a legnagyobb, amelyik a Wekler Családi Pincészet és Panzió alatt nyúlik el, még a falu főutcáját is átszelve, persze lenn, a mélyben. Eredetileg bizonyos Wéber família fúratta ki még a kezdetekben. Elsőként is azért, hogy helye legyen a hordóknak, de avégett is: legyen munkájuk, fizetésük az embereiknek, amikor nincs szezonja a zöldmunkának a szőlészetben.

Mondhatni: a gigantikus pincerendszer megalkotása több volt, mint szimpla közmunka. Inkább csapatépítő, -erősítő jellege volt a dolognak. Következésképpen: a német hagyományokban már a történelmi újkor derekától rendszere volt ennek. Akkoriban Wéberék még kóser bort is készítettek, általában pedig a méretes pincéből kikerülő italaik Bécsben is keresettek voltak.

Mindenesetre a hordókkal bőven megrakott, téglaborítású látványosság megtekintése ma már a Wekler család turisztikai kínálatának képezi részét. Ahogy például a szőleik felett elnyúló lovagrendi fröccs- és grillteraszon a panorámás borozgatás is.

A szőlészetet-borászatot a harminckét éves Wekler János igazgatja. Abból sem csinál titkot: szorgalom és kitartás mellett némi szerencse is kellett ahhoz, hogy úgy állnak már a dolgaik, amiképpen a látogató láthatja. Elég csak annyit említeni: Wekler nagyapa, maga is János, a háborút követően arra az utolsó vagonra került fel, amely végül már nem futott ki az állomásról. De a többi igen – sok száz kitelepítendő, német gyökerű magyar családdal. Azért János nagyapa ugyancsak rendesen lenullázódott, volt utóbb cseléd is tegnapi saját ingatlanján.

Bizonyára a ladikon jött őseitől öröklött gének is segítették talpra kerülni.

Amikor lehetett, lett megint szőlője a Wekler családnak, erre-arra, még a Balatonnál is. Valójában csak 2003-ban összpontosították földjeiket Mecseknádasdon, s kezdték nagyüzemivé formálni a termelést. János, az unoka 2006-ban pénzügyi szakon szerzett üzemgazdász diplomát Németországban. De míg kortársai inkább kifelé tekintgetnek a hazából, őt visszahúzta a szíve. Meg a nem kevés rá váró feladat.

Weklerék hatvan hektáron művelik a szőlőt, telente is harminc embernek adnak munkát, szüret idején legalább hetvenen dolgoznak a vállalkozásuknak. Kézzel szedik a fürtöket, úgy sérül legkevésbé a gyümölcs. A bort nem is csak hordókban érlelik már, hanem a legkorszerűbb acéltartályokban. A Wekler Pincészet nem csupán panziót, teraszos borozót üzemeltet, de már saját palackozó, címkéző üzemük is van. Németországba, Lengyelországba exportálnak, építik a távol-keleti piacot.

Az ifjú Wekler János már diplomázva végezte el Villányban a szükséges szakiskolát, nemrég nemzetközi borvizsgáló vizsgát is tett. Bár azt mondják, a rossz szomszédság török átok, borászok körében ez gyakorta másként van. Wekler János kezdetben is kapott tanácsot a közeli Szekszárd, Pécs neves borászaitól – köztük Bock Józseftől, hogy egyet említsünk –, és ma is keresik egymást, ha úgy érzik: érdemes átbeszélni szakmai dolgaikat.

Idővel Wekler János tagja lett a Mecseknádasdi Borbarátok Egyesületének, amely egyéb vállalásai között a kisebb szőlészeteknek nyújt segítséget szakmai ügyekben, működtet számukra palackozót.

Mind minőségi, de időjárás kérdése leginkább, mikor van lehetőség egészen unikálissal előállni. Amely tényező persze a mennyiségben is szerepet játszik: tavaly 300 ezer liter is összejött, az idei, monszunos nyár csak 180 ezerre adott lehetőséget.

Annyi biztos: a legnevesebb borvidékek Európától Amerikáig mind óceánközeliek, ahol annak hatása egyensúlyt teremt az időjárásban. Mifelénk viszont olyan a klíma: kihívás az élet.

Ám a Wekler-borok minden nehézség ellenére sorra nyerik a díjakat, több tucatnyi összejött már a legrangosabb megmérettetéseken. Ha igazán szívközelit kell említeni, Wekler János úgy felel: nem kis dolog volt tavaly a 2008-as Merlot Extra és a 2008-as Cabernet Franc két aranyérme a nemzetközi bordeaux-i borversenyen. Vagy idén az inkább angolszász borkedvelők fókuszában álló Decanter Wine Award ezüstje, amelyet egy különleges, 2009-es jégborukkal érdemeltek ki.

Wekler János azt mondja: ha a Mecsek-aljai pincészetük kínálatát jellemezni kéne, legtöbb borukat összességében – persze ezer árnyalatban – könnyedség, játékosság jellemzi. Olaszos, ha úgy tetszik, latinos ízek. Amiben nincs semmi paradoxon. Így kerek a világ.

Bővebb információ a Prémium-Vino Kft termékeiről, szolgáltatásairól a weklerpince.hu internetes oldalon talál.

Eredeti cikk: 168óra.hu, Sztankay Ádám írása