Index Vakbarát Hírportál

Minden egyformán pop

2015. október 12., hétfő 13:12 | aznap frissítve

A pop art eddig legátfogóbb hazai bemutatására vállalkozott a Ludwig Múzeum a Ludwig Goes Pop + The East Side Story című kiállításával, amely egymás mellé állítja a ma ismét hatalmas érdeklődésnek örvendő műfaj amerikai, nyugat-európai és a volt keleti blokkban alkotott művészeinek több mint 200 alkotását.

A két kiállítási szinten látható tárlaton nemcsak a pop art emblematikus alkotóitól – Andy Warholtól, Claes Oldenburgtól, Jasper Johnstól vagy a Beatles Sgt. Pepper's albumának borítóját is jegyző Peter Blake-től – láthatnak eddig Magyarországon be nem mutatott, monumentális műveket a látogatók. A kiállítási anyag igazi különlegessége, hogy a nyugati tendenciákkal párhuzamosan, egyenrangú szereplőként mutatja be Kelet-Közép-Európai műveket, párbeszédet kezdeményezve a két csoport között.

Az 50-es évek végétől egyre többek által művelt pop art szakított az absztrakt művészettel, a figurális ábrázolást, a hétköznapi tárgyak újraértelmezését helyezve a középpontba. Így lett a leveskonzervből – itthon unikumos vagy Oázis-üdítős üvegből, esetleg miskakancsóból –, az óriásira nagyított telefonkagylóból, vagy a bulvárlapok képeiből készült szitanyomatokból műalkotás. Míg azonban a pop nyugaton a fogyasztói társadalom kritikájának eszköze volt, addig keleten inkább a politikai állásfoglalás, a rendszerkritika, a szabadságvágy kifejezésének egyik kellékeként került a művészek – meglepően sokak – eszköztárába.

A január 3-ig látogatható kiállítás nemcsak rendkívül színes, de monumentális is. Ahogy az első látogatók egyike megjegyezte: „egészen más ezeket a hatalmas műveket élőben látni, mint a monitoron, vagy albumokban”. Az impozáns méretű nyomatok és installációk közül külön említést érdemel Claes Oldenburg két alkotása: az Mouse Museum című installáció 385, a Ray Gun Wing című munka pedig 258 tárgyat tartalmaz, bejárható, önálló kiállításként, míg formájuk csak a harmadik emeletről figyelhető meg.

Rovatok