A jelenleg érvényben lévő nyugdíjrendszerek felett eljárt az idő, mára gyakorlatilag tarthatatlanná váltak, függetlenül attól, hogy Európa melyik felén élünk. Habár a kiváltó okok jellemzően eltérnek, aszerint, hogy nyugat- vagy épp kelet-európai országokról beszélünk, az alapvető probléma mindenütt ugyanaz: a nyugdíjasok aránya egyre nagyobb arányban haladja meg a munkavállalókét, akik természetszerűen egyre kevésbé képesek eltartani az előbbieket. Hogy ezt éppen a csökkenő születésszám, a növekvő átlagéletkor, vagy épp a munkaképes generációk tagjainak elvándorlása váltja ki, az lényegében teljesen mindegy, a hatás minden esetben ugyanaz. Már abba is épp elég aggasztó belegondolni, hogy évtizedekben mérhető az a pont, ahol a nyugdíjas/munkavállaló arány egy a kettőhöz lesz, kis túlzással mintha egy házaspár fizetésnap beadná keresete egy részét a szomszéd néninek.

A megoldás oroszlánrésze értelemszerűen az államra vár, azonban egy realisztikusabb rendszer kifutási ideje hosszú években, évtizedekben mérhető, és biztosan sokan fognak rosszul járni, különösen az átmeneti időszakban. A leggyorsabb hatást elérő gyorstapaszok - mint a járulékok megemelése vagy a nyugdíjkorhatár emelése - nem oldják meg az alapproblémát, legjobb esetben is csak elodázzák pár évvel a padlófogást.

Magad uram

Ma csak annak van esélye a nyugodt, anyagi biztonság jellemezte nyugdíjas évekre, aki az öngondoskodás valamilyen formája mellett dönt. Az utóbbiak aránya azonban egyelőre bántóan alacsony, a legoptimistább becslések szerint is legfeljebb a lakosság ötöde tesz félre a nyugdíjas évekre. Üröm az örömben, hogy az elérhető termékek terén igen széles palettáról válogathat mindenki, aki az öngondoskodás mellett dönt, pénzügyi tudatosságának, megtakarítási profiljának, habitusának megfelelően. Kétségtelen azonban, hogy habár az önkéntes nyugdíjpénztár és a nyugdíj-előtakarékossági számla sokak számára vonzó alternatíva lehet, a legszélesebb fogyasztói kört a nyugdíjbiztosítás képes csak elérni.

Kell a közvetítés

A gondoskodó állam részben azért maradhatott máig népszerű illúzió, mert elvileg mindenki jövőjét biztosítani tudja, függetlenül annak pénzügyi rátermettségétől, előrelátásától. Habár nagyon szép gondolat, hogy az egyéni felelősség megjelenése a nyugdíjas évek várható minőségének alakításában majd cselekvésre ösztönzi az embereket, ez sajnos nem így van a valóságban. A felmérések szerint a lakosság többsége tökéletesen tisztában van vele, hogy magának kell gondoskodnia későbbi boldogulásáról, az állam részéről ugyanis vajmi kevésre számíthat, mégsem lép semmit. Az is könnyen megesik, hogy muszájból, a lelkiismeret megnyugtatása végett választunk valamit, de ez csak ritkán a lehető legjobb megoldás. Akár hisszük akár nem, ez pénzügyileg tudatosabbnak tartott piacokon sincs másként, a helyzet az, hogy önállóan csak ritkán döntünk jól.

Egy, az Európai Bizottság megrendelésére készült döntés-előkészítő tanulmány szerint Nyugat-Európában sem jellemző a független pénzügyi döntés. Mindössze az emberek 27 százaléka néz szét önállóan a piacon, segítség nélkül pedig csupán 15-27% százalékban hoznak optimális döntést. Európa keleti felén vélhetően még rosszabb a helyzet. Ábránd csupán, hogy minden fogyasztó szakértővé képezhető, azaz nem oldható meg minden felvilágosító kampányokkal. Mindenképpen szükség van profi közvetítői rétegre, ami az igényfelkeltés mellett a megfelelő tájékoztatásban, és a döntéshozatal segítésében is részt tud venni, tevékenysége pedig nem ér véget a szerződés megkötésénél, hanem folyamatos utógondozással igyekszik megoldani a felmerülő problémákat, elősegíteni a biztosítási cél megvalósulását.

További információ: www.mabisz.hu