A cikk szerzője beleszédült, amikor elolvasta, hogy mennyi mindennel foglalkozott és felteszem, foglalkozik most is Hidvégi Máté biokémikus, rákkutató, címzetes egyetemi tanár. Az ilyen sokoldalú embert kétféleképpen szokták jellemezni. A jóindulatúak azt mondják, ilyen egy igazi reneszánsz ember. A kekeckedők szerint, aki sok mindenhez ért, az semmiben sem igazán jó. Mondják annak ellenére, hogy Hidvégi Máté munkásságát számtalan külföldi és hazai díj ismeri el.

Ön melyik tevékenységét tartja a legfontosabbnak?

A daganatos betegek körében egyre nagyobb teret nyerő Avemar kifejlesztését.

Amiért szakmai Oscar-díjat, NutrAwardot kapott az Egyesült Államokban.

Mintegy 400 készítményt vizsgáltak meg. Egy egyetemi tanárokból, tudósokból, ipari és élelmiszeripari szakemberekből álló zsűri kiválasztotta ezek közül az általuk legjobbnak gondolt három terméket. Az első helyezésről (a NutrAward odaítéléséről) a szakmai közönség szavazással döntött a kaliforniai Anaheimben.

Tisztázzuk, az Avemar nem gyógyszer, de nem is táplálék-kiegészítő. Hanem?

Speciális gyógyászati célra szánt tápszer daganatos betegek részére. Ez a kategória változást hozott a szakmában. Elfogadták, hogy léteznek a táplálkozástan és a gyógyszertan határán álló készítmények.

Amikor elvégezte a Műszaki Egyetem biológus-mérnök szakát, milyen jövőt képzelt el magának?

Mindig az emberiségen szerettem volna segíteni.

Az egyetemi évek alatt környezetvédő akartam lenni. A természet, a táj érdekelt. Órákig tudok fákat csodálni. Fantasztikus, ahogy a földbe eresztik a gyökereiket, hogy aztán az ég felé törjenek. Összekötők az ég és föld között. Nélkülük mi, emberek megfulladnánk. Izgat a fák ősisége, ősereje, a titok, ami körbelengi őket.

Akkor mostanában nem lehet nagyon boldog, hiszen különböző építkezések miatt irtják a fákat.

Amikor egy ismerősöm odaláncolta magát egy fához, hogy azt ne lehessen kivágni, nagyon irigyeltem a bátorságáért. De nem csak a fákkal, hanem más növényekkel is „baráti kapcsolatban” vagyok. Számomra nem létezik gyomnövény. Én ebből a szempontból már-már extrém természetvédő vagyok.

Ajaj! Én meg önfeledten irtom a kiskertemben a gyomokat. Bűnös vagyok?

A növények számomra ugyanolyan élőlények, mint az állatok. Tehát egy fa az nekem ugyanúgy érték, mint mondjuk egy elefánt, vagy egy oroszlán vagy egy fehér orrszarvú.

Igaz, hogy a családjukban majdnem mindenkiből gyógyszerész lett?

A nagyapám, Dávid Lajos a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen tanított gyógyszerészetet. Jó barátságban volt Klebelsberg Kunoval, aki kultuszminiszterként egyetemet alapított Szegeden. Klebelsbergnek az volt az elképzelése, hogy a trianoni diktátum után a kolozsvári egyetemet át kell költöztetni Szegedre. Azt mondta, ide olyan intézetigazgatókat, tanszékvezető professzorokat kér fel, akik magyarok és világhírűek. Ha ez sikerül, akkor tudományos fellegvár lesz Szegeden. Így került oda Szent-Györgyi Albert, aki Cambridge-ben dolgozott, Európa egyik legjobb helyén. Bolond lett volna Magyarországra jönni, ám Klebelsberg szívós volt, és meggyőzte. A nagypapámat is ő hívta át Kolozsvárról Szegedre, hogy beindítsa a gyógyszerészképzést. A család 1921-ben települt át. Így aztán láthatja, hogy nálunk a gyógyszerészet tényleg hivatás, családi életpálya. Én mégsem követtem ezt a tradíciót, amikor elmentem biológus mérnöknek. Ám valójában nem fordultam el teljesen a gyógyszerkutatástól, mert biológus mérnökként mindig próbálkoztam valami gyógyszer-területi fejlesztéssel is. Ennek első eredménye volt az Esterin, koleszterinszint csökkentő szer. Azóta már tanítják az egyetemen.

Beszélgessük művelődéstörténeti munkásságáról, ami – úgy tűnik -, legalább olyan fontos az ön számára, mint a biológiai kutatások.

Engem régóta érdekel a zsidó kultúrtörténet, különösen a magyar zsidó művelődéstörténet. Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem címzetes egyetemi tanára vagyok. Azért kezdtem el ezzel a témával foglalkozni, mert édesapám nem csak hogy zsidó származású, de zsidó vallású is. Egy pesti zsidó két helyre jár, MTK meccsre, meg a zsinagógába. Ahogy mondani szokták Hidvégi György, Gyuri bácsi nélkül nem kezdődik el MTK meccs. Az apai ág számomra legalább olyan fontos és meghatározó, mint az anyai. Európában a zsidó kultúra hordozóit a második világháborúban kiirtották. A hatmillió mártírból több, mint hatszázezer magyar volt. Alig maradtak életben, akik továbbvihetnék a hagyományokat, a kultúrát. Ezért éreztem kötelességemnek, hogy mentsem, amit lehet. Egyébként, aki ezért a legtöbbet tette, az Scheiber Sándor főrabbi volt. Nélküle a nácizmus pusztítása valóban megsemmisített volna minden zsidó kulturális értéket az egész régiónkban. Szerencsém volt személyesen ismerni Scheiber professzor urat, és ő ambicionált, hogy – a többi között – a Löw családdal foglalkozzam. A nagyszüleim lakása Szegeden, az akkori Tolbuchin (ma újból Kálvária) sugárúton volt. A nagymamám konyhájából éppen Löw Immánuel zsinagógájának kupoláját láttam. Gyönyörű szecessziós épület. Csak később tudtam meg, hogy Löw egy igazi polihisztor volt. Nyelvész, teológus, orientalista, botanikus, zoológus, mineralógus, művelődéstörténész, folklorista. Amikor elkezdtem kutatni az életét, egyszer csak felbukkant számomra az édesapja, a cseh-morva származású Löw Lipót, akinek a személyisége egyenesen lenyűgözött. Összegyűjtöttem magyar nyelvű prédikációit, megírtam az életrajzát. A Löwök gyökerei nagyon messzire nyúlnak. A család talán legtitokzatosabb tagja, akinek Prágában szobra van, és ott is nyugszik, a legendás, Gólemet készítő rabbi. Scheiber Sándor egyszer azt mondta nekem, hogy mindig gondoljak arra, és ez legyen nekem az ihlet forrása, hogy az izraeli Weizmann Intézet nagy számítógépét Gólem II-nek nevezték el. Egyébként megelégedéssel tapasztalom, hogy a hazai zsidóság történelme egyre többeket foglalkoztat,. A soá rettenetét nem felejtjük. Gondolok a Margit-híd alatt talált csontok eltemetésére, az újlipótvárosi védett házakra tett jelekre. Fontos, hogy aki tud, tegyen valamit azért, hogy a holocaust borzalmait soha ne felejtsük el, és építsük tovább a zsidó kultúrát. Erre vállalkozom én is.

Sikeresnek tartja magát?

A kutatás az én világom. Szerencsére az Avemar már önálló életet él, olyannyira, hogy néha magam is meglepődöm, hogy hol mindenhol alkalmazzák és tartják számon.

Sosem felejtem el, amikor 2009. augusztus 20-án megszólalt a telefonom. Amerikából hívott egy ismerősöm, és azt kérdezte, ráérek-e beszélni dr. James Watsonnal. Watson és Crick volt, akikről elnevezték a DNS-t. Watson írt a New York Timesba egy nagy cikket, arról, hogy milyennek képzeli el a jövő rákgyógyszerét. Amerikai ismerőseim olvasták ezt az írást. Azt mondták, amit Watson elképzel, olyan, mint az Avemar. Írtak egy levelet neki, amiben felhívták a figyelmét rám. Ezután hívott fel, és azt kérdezte, hogy volna-e kedvem kimenni hozzájuk egy előadást tartani. Örömmel mondtam igent. New York mellett, Long Island-en van a Cold Spring Harbor Laboratory, aminek az egyik szellemi vezetője James Watson. Itt tartottam meg az előadásomat, amelynek ő volt a „host”-ja.

Bemutatott, bevezette az előadásomat, és a végén zárszót mondott. Egyébként ez egy nagyon híres intézmény. A Thomson Reuters listán, a molekuláris biológia és genetika területén igen előkelő helyen szerepel, megelőzi a Harvardot. Hargittai István vegyésztől, akadémikustól, aki könyvet írt Watsonról, megtudtam, hogy a tudós nem szokott előadások házigazdája lenni, ezért ezt tekintsem nagy megtiszteltetésnek. Az előadásom eredménye az lett, hogy létrejött egy együttműködés az intézet és köztem, valamint magyarországi kollégáim között. Jelentős eredmény, hogy megvan az a molekula, ami a rákos szervezetben rendkívül hatásos egy bizonyos folyamatra. Így most már működik egy gyógyszerfejlesztési vonal. Az említett magyarországi kutatók között van Kéri György barátom, aki Széchenyi-díjas biokémikus. Ezt csak úgy zárójelben mondom magának, ő jelentősebb tudós, mint én, de ez így van rendjén. Az nem baj, ha az ember magánál többet tudókkal dolgozik együtt.

A teljes interjú hamarosan elérhető a www.avemar.hu oldalon.

Szegvári Katalin további beszélgetései, más témában: Nem celeb, csak híres című közelmúltban megjelent könyvében. A könyv szereplői nem a bulvárvilágban házasodnak, válnak, szülnek, plasztikáztatnak, mégis híresek és értékesek. A sokat szidott kereskedelmi tévék izgalmas arcai, szereplői.