Index Vakbarát Hírportál

Al Di Meola is fellép Gyulai Várszínházban

2016. július 12., kedd 13:49 | aznap frissítve

Zajlik az 53. Összművészeti Fesztivál a festői Gyulán. Augusztus 14-ig színházi előadásokkal, Jazz- és Blues fesztivállal, valamint családi programokkal várják a nézőket a 600 éves várban, a tószínpadon és a város különböző pontjain.

Július 17-ig tart a XII. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál, ahol naponta különleges külföldi és hazai produkciókat nézhetnek meg a nagy angol drámaköltőtől. Ennek keretében július 13-án mutatja be a Gyulai Várszínház a III. Richárd című drámát a sikeres fiatal rendező, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A bemutató neves főszereplői: Trill Zsolt, Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Szűcs Nelli, Trokán Nóra lesznek.

Július 19-én a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztiválon nagyszerű muzsikusok lépnek fel, hogy bemutassák a Kárpát-medence zenéit. Itt lesz a Csík Zenekar, Lipták Dániel és a Mentés másként, az EtnoRom valamint a Csángállók.

 Július 23-án a XXV. Gyula Vár Jazz Fesztiválra elfogadta a szervezők meghívását a világ egyik legismertebb gitárvirtuóza Al Di Meola, aki új albumát az Elysiumot mutatja be, illetve eljátssza hosszú pályafutása legismertebb számait. Magyarország egyik legjobb jazz zenekara a Balázs Elemér Group, akik szintén bemutatkoznak a gyulai közönségnek, különleges zenét játszik Grencsó István, aki kiváló szaxofonjátékával mindig elbűvöli a közönséget. Illetve ismét fellép a fesztiválon a nagyszerű Gyulai Big Band is.

 Másnap, július 24-én a XI. Vár Blues Fesztiválra két nagyszerű blues zenész érkezik külföldről. Az amerikai Big Daddy Wilson énekes, gitáros évekkel ezelőtt hatalmas sikert aratott a gyulai fesztiválon, aki most ismét vendégünk lesz. Az osztrák Ripoff Raskolnikov gitáros, énekes szintén bizonyította már, hogy vérében van a blues. Eric Clapton tavaly volt 70 éves, az ő muzsikáját szólaltatja meg az EC 70 – Eric Clapton Tribute Band Fekete Jenő, Tóth János Rudolf vezetésével, a vendégzenész a magyar gitárkirály, Tátrai Tibor lesz. A fesztiválon egy lendületes fiatal blues duót is meghallgathatnak, a Woodoo Papa Duot.

 Július 25-én a világhírű karmester Vásáry Tamást ismét pulpitusra áll egy komolyzenei koncerten a várszínpadon, ahol a nemzetközi összetételű Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart vezényli. Tavaly már jártak Gyulán, és tomboló sikert aratott a fellépésük. Valószínűleg így lesz az idén is.

Dale Wassermann: Száll a kakukk fészkére című műve évtizedek óta hatalmas könyv- és filmsiker. Most a színpadon láthatják viszont az amerikai történetet. Az Orlai Produkciós Iroda előadásában kiváló színészek játsszák a szerepeket, Szabó Kimmel Tamás, Kocsis Pál, Péterfy Bori, Makranczi Zalán. A gyerekek A szegény csizmadia és a Szélkirály című mesejátékot nézhetik meg a Békéscsabai Jókai Színház előadásában. E mellett természetesen az idén is lesznek ingyenes bábelőadások a legkisebbek örömére.

A Gyulai Várszínház harmadik új bemutatója egy népszerű  darab lesz augusztus elején a tószínpadon. Az Anconai szerelmesek című zenés komédiát Lendvai Zoltán rendezi, amely a Gyulai Várszínház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkciójaként valósul meg Hirtling István, Törőcsik Franciska, Váradi Eszter Sára, Varga Mária főszereplésével.Az évad egy sikermusicallal zárul. Magyarország legnépszerűbb rock ’n’ roll zenekara volt a Hungária, az ő történetüket dolgozza fel sok-sok slágerrel a Made in Hungária a Debreceni Csokonai Színház előadásában.

Ezek mellett naponta még sok más érdekes program lesz a Gyulai Várszínházban.

A Gyulai Várszínház szlogenje az idén is változatlan: Nyáron színházba Gyulára várom! Jegyek: gyulaivarszinhaz@t-online.hu . Tel.: 66/362-501.

Bővebb információ: www.gyulaivarszinhaz.hu

Rovatok